
Fotó: Gecse Noémi
Csíksomlyó szakrális jellegét kívánják hangsúlyozni a 2016-ban itt először megtartott Szakrális Művészetek Hete programsorozattal, amelyet idén harmadik alkalommal szervez meg az Áradat Egyesület.
2018. szeptember 12., 19:302018. szeptember 12., 19:30
2018. szeptember 13., 11:502018. szeptember 13., 11:50
Szeptember 14–20. között újra előtérbe kerülnek a szakrális művészetek Csíksomlyón, ekkor tartják ugyanis a harmadik Szakrális Művészetek Hete programsorozatot.
A romkat.ro katolikus portálon közzétett program szerint pénteken a csíksomlyói kegytemplomban a Band’Ora zenekarral zenés áhítaton és szentségimádáson lehet részt venni este 8 órától.
Szeptember 17-én, délután 6 órakor nyitják meg A végtelen vonzásában című, tíz székelyföldi képzőművész közös tárlatát. A kiállítást Hegedűs Enikő művészettörténész nyitja meg a Jakab Antal Ház K termében.
Szeptember 18-án, délután 5 órától vetítik a Lélek röpte itt és most – Avilai Szent Terézről szóló filmet szintén a Jakab Antal Házban, ezúttal az A teremben. Azt követően A tudástól a tapasztalatig címmel tart foglalkozást Darvas Piroska segítőnővér, amelynek házigazdája Péter Boglárka lesz a Pro Educatione Egyesület részéről. Emellett a csíksomlyói kegytemplomban este 8 órától a Barozda együttes ad koncertet Szűz Mária dicsérete a középkor zenéjében címmel.
A rendezvénysorozat részeként bemutatják a Szent László király – Erdély védőszentje című kötetet szeptember 19-én, délután 6 órától a Jakab Antal Ház K termében. Az erdélyi Szent László ábrázolásokat átfogó könyv a Szent László-emlékévben készült és az idén látott napvilágot a Verbum Kiadó gondozásában. A könyvbemutatón Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója beszélget a kötet szerkesztőivel, fotósával és a szerzőkkel. A könyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható – olvasható az eseményt népszerűsítő plakáton. Este 8 órától a kegytemplomba várják a híveket, ahol dr. Windhager-Geréd Erzsébet orgonaművésznő koncertjét lehet meghallgatni.
Az előzményről
Az ARS SACRA Szakrális Művészetek Hete a Kulturális Örökség Napokhoz kapcsolódóan indult Budapesten 2007-ben. A magyarországi programok mellett a rendezvény a Kárpát-medencében is elterjedt. Erdélyben az első kezdeményezés a csíksomlyói Áradat Egyesülethez köthető, akik tavalyelőtt a Csíksomlyói Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozattal csatlakoztak a magyarországi ARS SACRA – Szakrális Művészetek Fesztiválhoz, amelynek része a Nyitott templomok napja is – írták a program indulásakor a csiksomlyo.ro honlapon.
Elsőként a szakrendelésekre történő online időpontfoglalási lehetőség válik elérhetővé a lakosság számára az egészségbiztosítási pénztár új, „eSănătateaMea” nevű digitális platformján. De hogyan működik a rendszer és melyek az előnyei?
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.
Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában fogadja António Costát, az Európai Tanács elnökét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyben nem vesz részt – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján George Simion.
Megkezdődött a burgonya betakarítása Hargita megyében, főként a Csíki- és Gyergyói-medencében, az eddig becsült terméshozam pedig kielégítőnek mondható.
A hazai élelmiszerbiztonsági hatóság bejelentette, hogy a METRO Cash & Carry romániai hálózata visszahívja a forgalomból egy Brie sajttételét, miután a termékben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki.
Mikor lesz Szovátán a Madarasi Hargitához hasonló síparadicsom, mikor készül el a körgyűrű Szászrégenben és mikor lesz minden ház közművesítve Mezőpanitban – ezekről is beszélgetett a három település polgármestere a napokban egy kerekasztalon.
Tizenegy sürgősségi esethez riasztották az elmúlt 24 órában a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat, a bevetések túlnyomó többsége egészségügyi vészhelyzet volt: az elsősegélynyújtó egységek tíz bajba jutott személyt láttak el.
Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
szóljon hozzá!