Hirdetés
Hirdetés

Újdonságokkal szervezik az idei Fuss Neki! programot

Nem tömegfutás, hanem egymás megsegítését szolgáló közösségi futás a Fuss Neki! Archív •  Fotó: Haáz Sándor

Nem tömegfutás, hanem egymás megsegítését szolgáló közösségi futás a Fuss Neki! Archív

Fotó: Haáz Sándor

Idén október 14-ére tűzte ki a Fuss Neki! időpontját a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA), az előkészületek azonban már a jövő héten elkezdődnek: augusztus 13-ától ugyanis már várják a civil szervezetek jelentkezését.

Kovács Eszter

2018. augusztus 07., 18:342018. augusztus 07., 18:34

„Szépen növekedett a rendezvény az elmúlt hét évben, erőteljes civil »mocorgás« indult be. A jó hírünk határon túlra is eljutott, hiszen tavaly már közel tíz országból érkeztek adományok, felajánlások. Viszont a tapasztalat azt mutatta, hogy eljött az újragondolás ideje” – magyarázta Csáki Rozália, az SZKA ügyvezetője.

Az újítások több szinten is megmutatkoznak, talán a legfontosabb, hogy idéntől

a szervezők korlátozzák a részt vevő futók számát.

„Telítődött a pálya, és Székelyudvarhelyen korlátozott a lehetséges helyszínek száma, ezért kénytelenek leszünk felső határt szabni annak, hogy egy civil szervezet ügyéért hányan futhatnak” – ecsetelte az alapítvány vezetője. Újdonság továbbá, hogy

a programra való jelentkezés ezentúl csupán online történik majd,

mind a civil szervezetek, mind a futók estében. „Megújul a jelentkezési platform is, az újítás pedig azt biztosítja, hogy megszűnnek az esetleges átfedések” – hangsúlyozta Péter Attila, a Fuss Neki! programfelelőse.

A szervezők ugyanakkor fontosnak tartják hangsúlyozni a Fuss Neki! közösségi jellegét: nem csupán tömegfutásról van szó, hisz a futók egy-egy közösségi ügy „nagyköveteivé” válnak. „Egymásnak való segítségnyújtásról van szó, a futók szerepe tehát nem merül ki abban, hogy az esemény napján a helyszínen megteszik a köröket” – nyomatékosította Csáki Rozália.

Hirdetés

Egyébként a civil szervezeteket arra buzdítják idén, hogy nem csak külföldi támogatókat, hanem határon túli futókat is toborozzanak: a futás maga szintén október 14-én kellene történjen, de a helyszín lényegében bárhol lehet.

A program ütemezését a fussneki.ro honlapon lehet követni, itt olvasható az is, hogy még e hónap 22-én délután 5 órától találkozóra hívják a civileket és a futókat az SZKA székhelyére (a Kossuth Lajos utca 20. szám alá): jó alkalom lesz ez nemcsak az ismerkedésre és találkozásra, hanem arra is, hogy átbeszéljék az újításokat, ezért azokat is várják a szervezők, akik korábbi években már részt vettek a programban. A rendezvénnyel kapcsolatos további újdonságokat és híreket a Fuss Neki! Facebook-oldalán is közzéteszik.

A számokról

2016-ban 20, tavaly pedig 34 közösségi projektért húztak nyúlcipőt a futók, akik 2016-ban összesen 235-en, a rákövetkező évben pedig már 406-an voltak. Két évvel ezelőtt összesen 1367 támogatót, a tavaly pedig 2088-at verbuváltak össze a civilek, így 2016-ban összesen 87 424 lej, míg a tavaly 191 985 lej gyűlt a Fuss Neki!-n. Tavaly a legtöbb pénzt – 17 770 lejt – az Udvarhelyszéki Együtt-tesznek sikerült gyűjteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé

Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter

Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter
2026. április 30., csütörtök

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt

Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt
2026. április 30., csütörtök

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat

A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest

A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest
2026. április 30., csütörtök

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere

A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere
2026. április 30., csütörtök

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest

Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét

Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét
2026. április 30., csütörtök

Nem tartja elképzelhetetlennek Bolojan, hogy az államfőt is felfüggesztik

Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.

Nem tartja elképzelhetetlennek Bolojan, hogy az államfőt is felfüggesztik
2026. április 30., csütörtök

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők

A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.

Felelős majálisozásra kérnek mindenkit a hegyimentők
Hirdetés