
Fotó: Haáz Vince
Az új tanévben az eddiginél korábban, június vége előtt tartják meg az országos vizsgákat – jelentette be szerdán Ligia Deca tanügyminiszter.
2024. szeptember 04., 18:202024. szeptember 04., 18:20
A kormányülés után nyilatkozó miniszter azt mondta, 2025-ben június vége előtt lezárulnak az országos írásbeli vizsgák,
Az érettségizők esetében ugyanakkor figyelembe vették azoknak a fiataloknak az igényeit is, akik egy korábbi időpontban szeretnének beiratkozni valamely hazai vagy külföldi felsőoktatási intézménybe – írja az Agerpres hírügynökség a miniszter nyilatkozatára hivatkozva.
További változás, hogy a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáján, illetve az érettségin
Deca azt is elmondta, hogy a próbaérettségit és a képességfelmérő próbavizsgát márciusban szervezik meg: 2025. március 17–19-én tartják a nyolcadikosok képességfelmérő próbavizsgáját, március 24–27-én pedig a próbaérettségit.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!