
Felkészítenék a pedagógusokat az injekciók beadására. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Allergiás roham esetén bevethető injekciókat vásárolnának országosan, a pedagógusokat pedig kiképeznék ezek beadására. Egy erre vonatkozó körlevelet érthettek félre a tanintézetekben, ahol orvosi igazolásokat kérnek most a szülőktől. A háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke szerint nincs szükség újabb igazolásokra, és nem kell feleslegesen járatni a szülőket.
2018. november 13., 18:112018. november 13., 18:11
2018. november 13., 18:122018. november 13., 18:12
Nincs szükség a tanintézetekben újabb háziorvosi igazolásra, nem kell feleslegesen járatni a szülőket, és újabb papírmunkával terhelni az orvosokat – hívja fel a figyelmet a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke. Seres Lucia szerint a félreértés abból adódott, hogy az egészségügyi minisztérium és a Raed Arafat vezette Sürgősségi Esetek Országos Felügyelősége körlevelet küldött a tanfelügyelőségeknek, amelyben az áll, hogy
A tanfelügyelőségek továbbították a körlevelet a tanintézeteknek, ahol egyesek úgy értelmezték, hogy újabb háziorvosi igazolásra van szükség, miszerint allergiás vagy sem a gyermek.
Seres Lucia elmondta, kimondottan a súlyosan allergiás gyermekekre vonatkozik az utasítás, erről a szülők tudnak, és csak ilyen esetben van szükség egy újabb igazolásra, amelyben pontosítják, hogy mennyire súlyos az allergia, és mi váltja ki.
de ezt az érintett szülők általában tudják – pontosított az orvosnő, aki szerint most csak az adatok begyűjtése zajlik, és még nem tudják, mikor vásárolja meg a minisztérium a roham esetén beadható injekciókat, illetve mikor készítik fel a pedagógusokat.
„Tanév elején minden gyermeknek kiadtuk az igazolást, hogy részt vehet a testnevelés órákon, abban leírtuk, hogy milyen betegségben szenved, azt is, ha allergiás. Sőt az óvoda és iskola megkezdésekor részletes, többoldalas kórelőzményt adunk ki minden gyermekről, így most csak az érintetteknek kell újabb igazolást kiváltaniuk. Szükségtelen feleslegesen járatni a szülőket, és újabb papírmunkával terhelni az orvosokat” – szögezte le Seres Lucia.
A súlyos allergiás roham, vagyis anafilaxiás sokk esetén epinefrin injekciót lehet beadni az izomba, ami pillanatnyilag javít a helyzeten, de orvosi segítségre továbbra is szükség van.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
1 hozzászólás