
A szeptemberi fizetésekre jelenlegi állás szerint már nem lesz fedezetük. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Ismét pénzügyi nehézségekkel küzd a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, ugyanis szeptembertől a költségvetéséből nem jut pénz sem az alkalmazottak bérének kifizetésére, sem az intézmény fenntartási kiadásaira. Tavaly is ugyanezzel a problémával néztek szembe, akkor végül sikerült a kormánytól és a megyei önkormányzattól költségvetés-kiegészítést kapniuk.
2018. augusztus 27., 17:242018. augusztus 27., 17:24
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője megkeresésünkre elmondta,
Ugyanakkor a fenntartási és működési kiadásaikra sincs elegendő forrás.
Tavaly is ugyanezzel a nehézséggel küzdöttek, így ugyanazokkal a lépésekkel próbálják a helyzetet megoldani, mint ahogyan akkor tették. Többek között már jelezték a szakminisztériumnak a költségvetési hiányukat, illetve segítségért fordultak az érdekképviseleti politikusokhoz is. Ugyanakkor
„Ezzel azonban az a baj, hogy a szociális felügyelőség ellenőrzései során felrója, hogy nem tudunk megfelelni a minőségi elvárásoknak, több alkalmazottra volna szükségünk a központjaink működéséhez” – tette hozzá az igazgató. Tavaly többször is cikkeztünk nehéz anyagi gondjaikról,
Végül novemberben az állami költségvetéséből és korábban a megyei önkormányzat hozzájárulásából oldották meg pénzügyi nehézségüket.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a témához kapcsolódó közleményében hangsúlyozta, hogy
A mostani helyzetben Borboly Csaba és Petres Sándor Hargitai megyei alprefektus úgy döntöttek, hogy a két intézmény (Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Prefektusi Hivatala) felszólítja a kormányt, hogy sürgősen egészítse ki a költségvetést.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesbolt-lánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.
Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább.
Rókát fotózott le a Civil Csíkszereda Facebook-csoport egyik felhasználója kedden délelőtt Csíkszeredában, a Mihail Sadoveanu utcában.
Megerősödő szélre, mérsékelt mennyiségű esőre, a hegyvidéken pedig havas esőre és havazásra figyelmeztető előrejelzést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szeptemberben 6,61 százalékra gyorsult az infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Egységben Romániáért (UPR) parlamenti frakció kész részt venni a Luca Niculescu kormányában, de nem köti miniszteri tisztségekhez a támogatását – jelentette ki hétfőn Victor Ponta képviselő.
1 hozzászólás