
Fotó: Tegyünk Kézdiszékért/Facebook
A kézdivásárhelyi Tegyünk Kézdiszékért egyesület hat évvel ezelőtt alakult, egyik célkitűzése pedig az volt, hogy díjazza a közösség azon tagjait, akik önzetlenül, becsülettel és alázattal tesznek Kézdiszékért, annak lakosaiért. Pénteken, 18 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében ötödik alkalommal osztják ki a szervezet díjait.
2023. március 10., 11:432023. március 10., 11:43
A díjak révén minden évben olyan személyekre hívják fel a közfigyelmet, akik munkájukért nem várnak külön jutalmat, juttatást, mindig ott segítenek, ahol lehet és kell.
Azok kapnak elismerést, akik a közösségépítés, történelmi értékeink megőrzése, a kézművesség, a térség szépségeinek, értékeinek népszerűsítése érdekében önzetlenül dolgoznak a köz érdekében.
Eddig huszonöten vehették át a Vetró András szobrászművész által tervezett alkotást.
2019-ben a gelencei Kelemen Dénes ny. tanító, fafaragó és hagyományőrző, Fülöp Magdolna ny. kórházi tisztviselő, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének elnöke, Palkó D. Ilona, a gelencei műemlék templom gondnoka és harangozója, Lénárt Adolf vállalkozó, a kézdivásárhelyi kosárlabda-mozgalom elindítója, Rancz Lajos vállalkozó, a KSE labdarúgó-szakosztályának vezetője és Kis Emese pedagógus, idegenvezető részesült az elismerésben.
2020-ban László Károly keramikust, a Felsőháromszéki Kézműves Egyesület elnökét, Szarvadi Loránd vállalkozót, kultúrmecénást, Nagy Lajos fotóművészt, Jakabos Csaba István gépészmérnököt, a csavargyár volt vezérigazgatóját, Sántha Attila József Attila-díjas költő-írót és Gergely Zoltán ny. iskolaigazgatót, a Perkő Néptáncegyüttes alapítóját díjazták.
2021-ben Iochom István közíró, újságíró, Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, helytörténész és Haszmann József fafaragó, Balogh András, a berecki művelődési központ ny. igazgatója, Ignácz Szabolcs drónfotós, Vetró András szobrászművész és Gábor Judit kézdiszentkereszti tanítónő, a felsőháromszéki népdaltalálkozó megálmodója kapta a díjat.
2022-ben Jánó Mihály művészettörténész, Sárosi Csaba grafikusművész, Kakucs Béla, Szilveszter barát, az esztelneki ferences templom igazgatója, Szőcs Piroska ny. pedagógus, az Együtt a Rák Ellen a Jövőért Egyesület tiszteletbeli elnöke, Veress László cselgáncsedző és Ábri Béla kézdiszentléleki zenetanár, prímás vehette át a kitüntetést.
Idén csak négy személyt díjaznak Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanárt, néprajzkutatót, az MTA külső tagját, Bodó Imre tiszteletbeli főesperest, kézdiszárazpataki plébánost, Deák Ferenc Loránd magyartanárt, műkritikust és Lung László Zsolt színművészt, a Vigadó Művelődési Ház igazgatóját.
Gyergyószentmiklós mindegyik lakónegyedében jellemző, hogy a lakók közterületeket foglalnak el, és azokat saját parkolóhelyként használják. A helyi rendőrség most akciót indít ennek megszüntetésére.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Összeveszett a vendéglátóegység üzemeltetőjével, majd több mint 10 ezer lej értében rongált meg javakat egy férfi Salamás községben szombaton, akit azóta őrizetbe vettek a hatóságok – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szászrégen után hétfőn Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda, ami mintegy ötvenezer személyt szolgál ki.
Hűvösebb napokkal indul a hét Erdélyben, helyenként fagypont alatti minimumokkal. Március 21-től, a csillagászati tavasz kezdetétől azonban fokozatos felmelegedés várható, miközben a csapadék esélye egyelőre alacsony marad.
Különleges üzlet nyitotta meg kapuit hétfőn Marosvásárhelyen: az Ecostil szociális vállalkozás bemutatóterme olyan helyszín, ahol az upcycling – értéknövelő újrahasznosítás – és kézműves termékek mellett vintage ruhadarabok is várják az érdeklődőket.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.
Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.
szóljon hozzá!