Fotó: Both Ildikó
Új játszóterek járulnak hozzá idén is a város fejlődéséhez, jelentette be Antal Árpád András polgármester. Ugyanakkor a városlakók is szebbé tehetik környezetüket, zöldövezeteket alakítva ki a lakóházak körül.
2010. május 06., 13:452010. május 06., 13:45
Fotó: Both Ildikó
Ebben az évben is folytatják a játszóterek építését Sepsiszentgyörgyön, hiszen fontos, hogy minden negyedben korszerű helyen tudjanak játszani a gyerekek, mondta Antal Árpád András. Idén tíz létesítményt szeretnének kialakítani, különböző helyszíneken, így a városi uszoda mellett is.
Fotó: Both Ildikó
A gyerekekre való odafigyelés mellett a város imázsa is fontos, ezért a lakóbizottságok különböző kertészeti eszközöket és növényeket igényelhetnek a lakótelepek szebbé tételére.
Fotó: Both Ildikó
A polgármester ugyanakkor egy kéréssel, felhívással is fordul a lakosság felé, arra kérve őket, hogy küldjenek fényképet a városháza címére, megmutatva ezáltal lakótelepük átalakulását. A fotókat a város honlapján is viszontláthatják, ösztönözve ezáltal a többi lakótársulást is a tavaszi munkálatok elvégzésére, zöldövezetek kialakítására.
Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.
Benke László költő, író lesz a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola vendége május 5-én, hétfőn 17 órától A Hét Krajcár Könyvkiadó vezetője Virágok a roncstársadalomra címmel tart irodalmi estet.
A vasárnapi elnökválasztáson Kovászna megyében is egyértelmű fölénnyel (61,87 százalékkal) nyert Crin Antonescu, az Állandó Választási Hatóság (AEP) által hétfőn közzétett, százszázalékos feldolgozottságú adatai szerint.
Négy olyan esetről érkezett bejelentés a Kovászna megyei rendőrséghez szombaton, amelyek a választási szabályok megsértésének gyanúját vetik fel.
Habár a várakozásokhoz képest kissé kevesebb szurkoló érkezett a szombaton este záruló divízió 1/A jégkorong-világbajnokságra Sepsiszentgyörgyre, a 2025-ös esztendő legnagyobb romániai sporteseményéből sok tanulságok lehet levonni a jövőre nézve.
Korszerű bútorokkal és diagnosztikai eszközökkel szerelték fel Erdővidék egyik legnépesebb községének családorvosi rendelőjét. A Nagybaconban 35 éve praktizáló Máthé Katalin szerint minden adott, hogy elhivatott, fiatal háziorvos átvegye a munkát.
Szerda este hét személy sérült meg a kökösi útelágazásnál történt balesetben. A forgalom több órára megbénult.
Közúti baleset nehezíti a forgalmat a 11-es országúton, Kökösnél – adta hírül a Kovászna megyei rendőrség szerdán este.
Nagyon várja már Sepsiszentgyörgy kerékpáros közössége, hogy teljes hosszában elkészüljön az Olt menti bicikliút, ahol zavartalanul, biztonságosan közlekedhetnének. Úgy látszik, ezt – egyelőre – több okból sem lehet maradéktalanul megvalósítani.
Az elmúlt napokban több, személyi sérülésekkel járó közlekedési baleset is történt Kovászna megyében – közölte szerdán a rendőrség. A hatóságok elővigyázatosságra intenek.