
Fotó: Gecse Noémi
Háromnyelvű – Primărie-Városháza-Townhall – felirat áll Tusnádfürdő új polgármesteri hivatalának homlokzatán. A helyi önkormányzat új székházának avatóünnepségét péntek délután tartották a 19. Tusnádfürdő Napok nyitányaként.
2017. június 17., 14:402017. június 17., 14:40
2017. június 17., 23:402017. június 17., 23:40
Tusnádfürdő testvértelepüléseinek küldöttségei, a Hargita megyei és a helyi önkormányzat képviselői, valamint a tusnádfürdői lakosok, illetve az oda látogató turisták jelenlétében nyitották meg ünnepélyesen az új polgármesteri hivatal épülete előtt a 19. Tusnádfürdő Napokat.
Az ünnepélyen Albert Tibor, az üdülőváros polgármestere arra kérte a jelenlévőket, hogy érezzék jól magukat Tusnádfürdőn,
Fotó: Gecse Noémi
Az eseményen felszólalt még Korodi Attila parlamenti képviselő, Bíró Zsolt, az MPP elnöke, illetve Kolozsvári Tibor Hargita megyei önkormányzati képviselő is.
A városnapok nyitórendezvényét az is különlegessé tette, hogy Albert Tibor, valamint Tusnádfürdő testvértelepülése, Pestszetnlőrinc-Pestszentimre polgármestere, Ughy Attila újabb szerződéssel
Fotó: Gecse Noémi
A magyarországi városvezető elmondása szerint ez élő kapcsolat volt, amelyben mindig számíthattak egymásra, és számítanak ezután is. Ajándékul egy pihenőpadot, illetve egy utcai órát szereltettek fel Tusnádfürdő új önkormányzati épülete előtt. Az ünnepélyes hangulatról a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ kórusa gondoskodott.
Fotó: Gecse Noémi
Az események fénypontját a tusnádfürdői új városháza avatója jelentette, amely előtt ünnepélyesen felvonták Románia és az Európa Unió zászlaját, valamint a székely zászlót és az üdülőváros lobogóját.
Ezt követően Albert Tibor szólalt fel, elmondva, 2009-ben kezdték el az épület felújítási munkálatait, holott voltak, akik azt tanácsolták, hogy leromlott állapota miatt inkább bontassák le. Bíztak elképzelésükben, és megvalósították a felújítást.
– hangsúlyozta a városvezető.
Fotó: Gecse Noémi
Felszólalását követően a római katolikus, a református és az ortodox egyház képviselői áldották meg az épületet, majd szalagvágás következett, így nyitva utat az érdeklődők előtt.
Fotó: Gecse Noémi
A jelenlévők körbejárhatták és megtekinthették a teljesen új külsőt, és modern, korszerű belsőt kapott kétszintes ingatlant.
Fotó: Gecse Noémi
A Tusnádfürdői Városnapok alkalmából a svájci Opération VillagesRoumains alapítvány ajándékaként teljesen felszerelt létrás tűzoltóautót vehetett át a tusnádfürdői önkéntes alakulat.
Fotó: Gecse Noémi
Az alapítvány elnöke felszólalásában kitért arra, hogy az elmúlt öt évben 12 önkéntes tűzoltóközpontot hoztak létre, ezek közül négyet Hargita megyében.
Fotó: Gecse Noémi
– mondta az alapítvány elnöke.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
Nicușor Dan államelnök szerdán kijelentette, meggyőződése, hogy Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi Nyugat-barát irányvonalát.
szóljon hozzá!