
Eredményes volt a csütörtöki megbeszélés, új járatok indulhatnak a brassói repülőtérről
Fotó: Aeroportul Internațional Brasov/Facebook
Ez év júniusától kezdi meg tevékenységét a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren a Fly Lili légitársaság. A román vállalat februárban jelenti be a célállomásokat és az új járatok menetrendjét – adták hírül pénteken a légikikötő hivatalos Facebook-oldalán.
2024. január 26., 14:532024. január 26., 14:53
2024. január 26., 14:572024. január 26., 14:57
A bejelentés azon a csütörtöki találkozón hangzott el, amelyet Jürgen Andreas Faff, a Fly Lili tulajdonosa és Cătălin Cotruț, a cég vezérigazgatója folytatott Brassó Megye Tanácsa és a repülőtér képviselőivel.
Ez alkalommal a résztvevők megállapodtak abban, hogy
Ugyanakkor megvizsgálták annak lehetőségét is, hogy a cég a brassói repülőtéren hozza létre egyik bázisát, ami lehetővé tenné, hogy
„Nagyon termékeny megbeszélésen vettünk részt, amelynek keretében meghatároztuk a Fly Lilivel való együttműködés konkrét részleteit, azonban az a természetes, hogy a célállomásokra és a járatok menetrendjére vonatkozó hivatalos bejelentést a vállalat illetékesei tegyék meg, akárcsak azt, hogy mikor kezdik meg a jegyek értékesítését” – nyilatkozta az eseményt követően Constantin Albu, a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér igazgatója.
A repülőtér január 15-től napi 16 órában üzemel
Fotó: Pinti Attila
A BizBrașov hírportál értesülései szerint a 2021-ben alapított vállalat
A légitársaság jelenleg három darab Airbus A320-200 típusú géppel rendelkezik és a tavalyi évtől kezdődően charter-járatokat üzemeltet Törökország, Egyiptom és Tunézia irányába.

Csalódottságának adott hangot Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának RMDSZ-es alelnöke a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér jelenlegi helyzetével kapcsolatosan. Úgy véli, hogy akár egy évet is várni kell az újabb járatok bevezetésére.
A brassói repülőtér január 15-től tért át a napi 16 órás programra, melynek értelmében a repülőgépek naponta 7 és 23 óra között landolhatnak, illetve szállhatnak fel a légikikötőben. Mint azt korábban megírtuk, a repülőtéren jelenleg csak a magyarországi Wizz Air üzemeltet heti néhány járatot, miután a román Dan Air tavaly év novemberében visszalépett az együttműködéstől, éppen a reptér szűk napi programját kifogásolva.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!