
Fotó: Karda Zenko
Tíz játszóteret adnak át idén Sepsiszentgyörgyön, melyből öt már gyereknapra elkészül, tehát használhatják is a gyerekek. Ugyanakkor idén is színes rendezvényekkel várják a kicsiket a városközpontba.
2010. május 21., 10:482010. május 21., 10:48
Ebben az évben is folytatják a játszóterek építését Sepsiszentgyörgyön, hiszen fontos, hogy minden negyedben korszerű helyen tudjanak játszani a gyerekek, mondta Antal Árpád András polgármester. Idén tíz létesítményt szeretnének kialakítani, különböző helyszíneken, így a városi uszoda mellett is.
Fotó: Karda Zenko
A játszótér program keretében a Domb utcában, a Dózsa György utcában, az Ifjúság sétányon, a Romulus Cioflec, a Füzes, a Gyöngyvirág, a Kossuth Lajos utcákban és a városi strandon is építenek játszótereket. A programra szánt költségvetés 200 000 lej, ebből idén tíz gyerekpark valósulhat meg.
Fotó: Henning János
Mivel közeleg a gyerekek nemzetközi napja, a polgármesteri hivatal öt játszótér átadását tervezi ebből az alkalomból, így az EU-konform parkokat már igénybe is vehetik a kicsik. Emellett, természetesen idén sem maradnak el a különböző gyereknapi programok, lesz játék, édesség, léggömb, szórakozás.
Fotó: Both Ildikó
Idén nem az Erzsébet park, hanem a Lábas Ház és a Tamási Áron Színház előtti tér ad majd helyet a gyereknapi rendezvényeknek. A változatos program összeállításában a város több közintézménye, egyesülete, szervezete és iskolája is közreműködik majd, így igazán színessé varázsolják a gyerekek ünnepét.
Még a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is várakozáson felüli részvétellel zajlott szombaton a zabolai Mikes-kastélyban a Diakónia jótékonysági estje, melyet a szegény sorsú gyermekek délutáni oktatásának támogatására szervezett az alapítvány.
A sepsiszentgyörgyi tömegközlekedési vállalatot nem érinti súlyosan az üzemanyagárak drasztikus emelkedése, mivel a városi közlekedést szinte teljes egészében elektromos járművekkel oldják meg. A jegyárak változatlanok maradnak.
Összesen 98 esetben figyelmeztették vagy bírságolták meg a szabálytalanul várakozó autósokat Sepsiszentgyörgyön egy hónapos ellenőrzéssorozat során. Az akció a parkolási szabálytalanságok mellett a gyalogosforgalom biztonságára is kiemelten figyelt.
Ketten megsérültek és kórházba kerültek, miután baleset történt Sepsiszentgyörgyön pénteken délben.
Több mint 12 millió lejt zároltak a Kovászna megyei rendőrök 2025-ben, miközben 90 operatív akció és 270 célzott ellenőrzés során adócsalási, csempészeti és termékbiztonsági ügyekben is intézkedtek.
Őrizetbe vett a rendőrség egy nagyajtai férfit, miután megszegte az ellene kibocsájtott távoltartási végzést. Az ilyen esetek száma megugrott Háromszéken, az idei év első három hónapjában közel 300 ügyben intézkedtek a rendőrök.
A költségvetés elfogadására várnak Kézdivásárhely önkormányzatánál, ami idén igencsak megkésett a kormány totojázása folytán. Addig képletesen szólva lélegeztetőgépen működik a város, de amit lehet, azt igyekeznek elvégezni.
Csökkenti az állások számát, de egyetlen alkalmazottól sem válik meg a baróti polgármesteri hivatal. A karcsúsításról szóló tervezet jóváhagyása mellett utcafelújításhoz szükséges hitelfelvételről, és a bányászkantin eladásáról is döntött a tanács.
Három épület gyulladt meg a sepsiszentgyörgyi Petrom benzinkút mögött hétfőn este. A tűzoltók azt gyanítják, hogy meghibásodott vagy nem megfelelően szigetelt főző-, illetve fűtőberendezések miatt keletkezhetett a tűz.
Tűz ütött ki április 13-án este Sepsiszentgyörgyön, az Állomás negyedben. A lángok egy benzinkút közelében csaptak fel, ezért azt lezárták az autósok előtt.