
Augusztusban nevezték ki Józsa Csaba mérnököt a Kovászna megyei Áramelosztó vállalat élére, most terveiről számolt be a helyi sajtó képviselőinek.
2010. november 02., 10:092010. november 02., 10:09
2010. november 02., 10:332010. november 02., 10:33
Új vezetékhálózatot építenek ki
Nyitott, korrekt kapcsolatot szeretnék fenntartani a sajtóval – fogalmazott Józsa Csaba, aki részt vett György Ervin kormánymegbízott heti sajtóértekezletén. Az igazgató vázolta a vállalat jelenlegi költségvetését, valamint a jövőre vonatkozó terveket is. A vállalatnak 2010-ben és 2011-ben egyaránt kétmillió eurós költségvetése van a hálózat karbantartására, és ugyancsak kétmillió eurós keret áll rendelkezésre beruházásokra – magyarázta az igazgató. A tervek szerint néhány év alatt az egész Kovászna megyei hálózatot (mintegy 3000 kilométer, ebből 1790 kilométer alacsony feszültségű hálózat) utolsó generációs, modern eszközökre cserélik. Az új, sodort vezetékek könnyebbek, erősebbek és szigeteltek, így nem rakódik le rájuk zúzmara.
Kártalanítják az áramingadozás miatt meghibásodott készülékek tulajdonosait
Valóban előfordul, hogy az áramingadozások miatt meghibásodnak bizonyos háztartási gépek, de az érintett fogyasztókat kártalanítja az áramelosztó vállalat – mondta Józsa Csaba. Ennek az a feltétele, hogy a fogyasztó legtöbb három nappal a meghibásodás után írásban tegyen panaszt az áramelosztónál, megnevezve az okozott kárt és a károsodás bekövetkeztének megközelítő időpontját. Egy bizottság kivétel nélkül az összes panaszoshoz kiszáll, és a helyszínen kivizsgálja az esetet. Ha bebizonyosodik, hogy valóban a szolgáltató hibájából keletkezett a kár, legtöbb 30 napos határidővel egy erre a célra létrehozott alapból kártalanítják a fogyasztókat.
Meg kell fékezni az áramlopást!
Az igazgató az áramlopásokról is szólt, hiszen sajnos számos esetben lopják az áramot. Az így keletkezett kár 200 MW nagyságrendű évente, ami megfelel Kovászna város hat hónapos fogyasztásának. Egyébként több mint háromszáz fogyasztót voltak kénytelenek lekapcsolni a hálózatról, mert nem fizették ki az általuk elfogyasztott elektromos energia árát. Mostantól, ha nem kábel- vagy berendezéslopás áll a háttérben, amikor a helyettesítés hosszabb időt vesz igénybe, minden meghibásodást legtöbb egy óra 45 perc alatt kijavítanak – biztosított a Kovászna megyei áramelosztó vállalat igazgatója, Józsa Csaba.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.