Hirdetés
Hirdetés

Új haranglábon szól az 1880-ban újraöntött iskolaharang

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Iskolahét keretében ünnepli a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium a Magyar Unitárius Egyház megalapításának 450., valamint a gimnázium megalapításának 225., illetve újraalapításának 25. évfordulóját. Az ünnepségsorozat kiemelt napját áldozócsütörtökön, azon a napon tartották, amely az unitárius egyházban a tanítványok öntudatra ébredésének ünnepe.

Molnár Melinda

2018. május 10., 18:132018. május 10., 18:13

2018. május 14., 16:212018. május 14., 16:21

Az 1793. július 10-ei homoródalmási zsinat határozata alapján jött létre Székelyföld egyik leghíresebb gimnáziuma. Az iskola már jelmondatában kitűzte: „Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt”. Az 1948-as államosításkor az Unitárius Gimnáziumot megszüntették, a rendszerváltást követően pedig 1993-ban nyitotta meg újra kapuit. Az ünnepségsorozaton a konferenciák, az iskolai, illetve múzeumi kiállítások, a tanodatörténeti vetélkedő és három gyönyörű új kiadvány tudatosítja a jelenlegi és öregdiákok, valamint az iskolamúlt iránt érdeklődők számára, hogy milyen jelentősek a mezőváros fejlődésében az unitárius oktatás évszázadai.

Csütörtök délelőtt a különböző vidékekről származó diákok népviseletes színpompája ékesítette a gimnázium központi parkjának májusi zöldjét, ünnepélyesen lengett az évszázados iskolazászló.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Varró Margit igazgató a jubileum kő jelképét a jövőre vonatkoztatta: az elődök nyomán legyenek élő kövekként lelki vár- és bástyaépítők. Bálint-Benczédi Ferenc püspök Jézus húsvét utáni kérésére – mely szerint tanítványai maradjanak egymás mellett – utalt a közös célok 450, 225 és 25 évvel ezelőtti megvalósítóinak egymás mellett állására. Erdélyben a különbözőségek ellenére a tanítványok öntudatával tudtak egymás mellett állni, hogy hitéért senkit ne üldözzenek;

egymás mellett állva tudtak Keresztúron tanodát álmodni és megtartani.

Az egyházi iskola mindig kemény harc volt, hiszen a keresztény, magyar és unitárius megmaradást, felemelkedést szolgálta. A püspök hiszi, hogy az idei áldozócsütörtök jövőbe mutató üzenete is az egymás mellett állás.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja kifejtette, mennyire fontos az erdélyi szellemi élet szempontjából a felekezeti iskola. Magyarország őszintén elkötelezett az oktatás fejlesztése mellett, hiszen Széchenyit idézve „a kiművelt főkbe” fektetett energia megtérül. Ehhez kívánt békés éveket a patinás falak között.

Hirdetés

Rafai Emil polgármester a merjünk nagyok lenni elvet hangsúlyozta, hogy a jelenlegi számok megduplázásakor utódaink elmondhassák, hozzátettünk mi is a magyar örökséghez, és örvendjenek, hogy ebben az iskolában tanulhattak.

Lőrinczi Lajos, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör esperese, az iskola volt diákja még ipari szakközépiskolában kezdte tanulmányait. A változás igazi feltámadást hozott: örökségtiszteletet és jövőbe vetett hitet tanult. Drága tanáraik az Úr mércéjéhez igazítva, egymás mellett állva Istennek dolgoztak: emberré tették diákjaikat. A múltra és a jövendőre kért áldást.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács alelnöke másfél évtizede szintén az iskola diákja volt, eme kultúrbástyából tarisznyálták fel. Kérte a mindenkori diákokat: egy követ hozzanak majd vissza.

Sándor Zsigmond Ibolya muzeológus szintén egykori diákként adatokkal nyomatékosította: Keresztúr újkori történelmének legfontosabb tényezője a gimnázium volt.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Maradandó jelek

A népdalszólistákat és az iskola tánccsoportját a Lelkes zenekar kísérte a haranglábavatási ünnepségen. Pálffy Ákos, Gagyi Dénes és Kovács Ákos nyugalmazott tanároknak a pedagógusi szolgálat emlékérmét nyújtotta át Varró Margit igazgató, és átadta id. Szombatfalvi József nyugalmazott esperes-lelkésznek az iskola vezetősége által örökös, tiszteletbeli berdés diákká nyilvánító okmányát. Az igazgató elmondta,

az 1880-ban újraöntött harang régen a szilenciumokra szólított.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Majd a Szombatfalvi József által faragott és adományozott haranglábra helyezve az ünnepélyeken szólal meg. A nyugalmazott lelkész vallja: a harangnak szólnia kell. Míg faragta a haranglábat, lelkében harangoztak.

Az iskolaharang köszönti ezután az érkező diákokat, kíséri az elballagókat.

Az újra megkonduló harangot Szobatfalvi József és Demeter Ágnes diák szólaltatta meg.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés