
Miután szeptember 30-án írásban nyújtotta be felmondását Farkas Árpád költő, publicista, aki tizennyolc évig töltötte be a főszerkesztői tisztségét, október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén ismét lemondott. A szavazati joggal rendelkező harminc munkatársnak titkos szavazással kellett döntenie, hogy a két jelölt – Farcádi Botond és Csinta Sámuel – közül ki legyen Farkas Árpád utódja a főszerkesztői székben.
2010. október 31., 19:102010. október 31., 19:10
2010. november 01., 11:172010. november 01., 11:17
Miután a két főszerkesztőjelölt ismertette jövőbeli terveit az október 29-én megtartott szerkesztőségi közgyűlésén, a titkos szavazás nyomán Farcádi Botond tizenkilenc, Csinta Sámuel pedig tizenegy szavazatot kapott. Szombaton a részvényesek közgyűlésén a jelen levő tizenhárom tulajdonos közül tizenketten Farcádi Botond mellett voksoltak, neki szavaztak bizalmat.
A 27 éves Farcádi Botond, miután két esztendeig a Krónika országos napilapnál dolgozott, 2007-ben került a Háromszékhez, ahol ez év elején főszerkesztő-helyettes lett. Elmondása szerint nem a becsvágy, a karrierizmus, a törtetés, a pénz vezérelte arra, hogy jelöltesse magát, hanem a kötelesség, a bizonyítás vágya. Nagy felelősséggel járó tisztségét kihívásnak, esélynek tartja, hiszen tiszta a múltja, nincs semmilyen pártos vagy szervezeti elkötelezettsége.
Az új főszerkesztő a napilap függetlenségének a megőrzését, folytonosságát és ugyanakkor megújulását ígéri. A főszerkesztő-helyettes megválasztásáról a szerkesztőségi közgyűlés november folyamán dönt.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.