
Az intézetek udvarain már lefektették a csöveket
Fotó: Barabás Ákos
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az elmúlt napokban részleges forgalomkorlátozásra figyelmeztette a sofőröket a Budvár utca felső felétől a II. Rákóczi Ferenc utcai körforgalomig tartó szakaszon. Mint megtudtuk, erre azért volt szükség, mert az UCECOM-hoz tartozó épületeket, a Bányai János Szakközépiskolát, a Ficánka Napközi Otthont, valamint a városi tekepályát is rácsatlakoztatják a távfűtési hálózatra.
2017. november 02., 18:542017. november 02., 18:54
2017. november 02., 18:542017. november 02., 18:54
A tervek szerint a munkát péntekre be kellene fejezniük, azonban a rendőrségtől nem kaptak időben engedélyt arra, hogy azt a főúton folytathassák. Az érintett intézmények udvarain már korábban lefektették a csöveket, csütörtökön a Budvár utcában kivágták a szükséges aszfaltrészt, ugyanakkor aznap délután megkapták az ígéretet a rendőrségi jóváhagyásra, így vélhetően pénteken és szombaton fognak dolgozni a II. Rákóczi Ferenc utca jelzett szakaszán – közölte lapunkkal a hivatal sajtóosztálya. A kivitelező legtöbb három nap alatt vállalta a munkálatok befejezését.
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki fokozott légköri instabilitás miatt a meteorológusok pénteken.
Életének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta felesége pénteken az MTI-vel.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
szóljon hozzá!