
Fotó: Gecse Noémi
Fészektartó állványokat helyezett ki az áramszolgáltató vállalat Hargita megyében, tizenhét darabot. Közben Maros megyében elindították a webkamerát, amelyen követni lehet, hogy mikor érkeznek meg a gólyák.
2019. március 26., 13:242019. március 26., 13:24
A Madártani és Természetvédelmi Milvus Egyesület sajtószóvivőjétől, Vizi Júliától megtudtuk, hogy az elmúlt napokban fészektartó állványokat helyezett ki az áramszolgáltató vállalat három Hargita megyei település villanyoszlopaira: Recsenyéden kettőt, Homoródszentpálon tizennégyet és Kápolnáson egyet. Ez azért fontos, mert a gólyák nagyobb biztonsággal telepedhetnek meg ezeken a magasított állványokon, a fészekbe hordott ágak nem érintkeznek a kábelekkel és nem okozhatnak rövidzárlatot. A madarászok reményei szerint sok fióka lesz bennük idén, melyek majd a nyár folyamán színes gyűrűs jelölést is kapnak.
Közben a Milvus szakemberei elindították a Maros megyei Sáromberkén levő kamerát, amely egy gólyafészekben történő eseményeket közvetíti élőben. A sáromberki első webkamera 13 éve került ki a falu központjában levő fészekbe. A falun átvezető 15-ös úton az átutazóknak is feltűnhet, hogy szinte mindegyik betonoszlop tetején egy-egy gólyafészek díszeleg.
A webkamera segítségével nyomon követhető a gólyák életének egyik legfontosabb időszaka, a tojások lerakásától a fiókák kirepüléséig.
Vizi Júlia azt is elmondta, hogy bár a bekamerázott fészekbe még nem érkeztek meg a gólyák, de Sáromberén más fészket már elfoglaltak a lakók, s láttak fekete gólyákat a Görgény völgyében és közönséges fehéret Radnóton.
A sajtószóvivő azt is közölte, hogy csütörtökön beüzemeltetik a második sáromberki webkamerát is. Addig is, aki a már élőben követhető fészekben gólyát lát készíthet egy képernyőfotót és elküldheti a bizonyítékot a iulia.vizi@milvus.ro, s nyerhet egy Milvus ajándékcsomagot.
Új évad a tizedikről
Az alcímben szereplő kijelentés nem egy szappanopera címe, hanem jelzi, hogy ismét követhető Marosvásárhelyen egy tízemeletes tömbház konyhaablakában élő vörös vércsepár élete a Milvus.ro oldalról. A kamerát oda tavaly szerelték el, hiszen épp egy Milvusnál dolgozó szakember lakik a tizedik emeleten, ahol a kialakított fészekbe beköltözött egy vörös vércsepár. Őket is élőben lehet követni.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!