
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Jól haladnak a gyergyóalfalvi egykori emeletes iskola felújításával, ahová a községháza irodáit fogják költöztetni. A régi polgármesteri hivatal épületének továbbra is közhasznú célt szánnak.
2020. június 08., 15:352020. június 08., 15:35
Több millió lejes beruházások vannak folyamatban Gyergyóalfaluban. A járványhelyzet nem befolyásolta a kivitelezések ütemét, így a vége felé közelít a település központi részén elhelyezkedő, egykori emeletes iskolának nevezett impozáns épület feljavítása.
„Azon túlmenően, hogy tágasabb helyen leszünk, fontosabb az, hogy ki lesz használva ez a létesítmény” – jegyezte meg Gáll Szabolcs, Alfalu polgármestere, utalva ezzel arra, hogy az ingatlan évek óta üresen állt, romos állapotban volt, amióta a Sövér Elek Szakközépiskola új épületben működik.
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
A római katolikus egyház által építtetett ingatlan feljavítása már az utolsó métereken jár. Jelenleg az épületet övező részt rendezik, közben bent takarítanak, hiszen
A kétmillió nyolcszázezer lejes beruházás költségeinek felét kormányprogram révén finanszírozzák, a másik felét pedig saját költségvetésből fedezik.
A községházának most helyet adó épület eredetileg lakóháznak készült. Megüresedése után is közcélra használnák. „Megfordult a fejünkben, hogy óvoda vagy bölcsőde létesüljön ott, vagy gazdasági tevékenységeket folytató egységeknek is kiadnánk, ha igény lenne rá” – szögezte le a polgármester.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
szóljon hozzá!