Zsúfolt volt a Hargita

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nem csökkent a síbalesetek száma Udvarhelyszéken az előző télen feljegyzettekhez képest, noha idén elég enyhe volt a tél. Hét végén zárul a síszezon.

Veres Réka

2016. március 31., 20:122016. március 31., 20:12

Negyvenöt síbaleset sérültjein segítettek a Harmont Hegyimentő Egyesület tagjai a december 12-én kezdődött és a hét végén záruló síszezonban – tudtuk meg Szikszai Attilától. A hegyimentő egyesület elnöke szerint főként csonttöréseket szenvedtek a sérültek, de vágások és hátgerincsérülések is voltak. Szerinte a balesetek főként a nem megfelelő sítudás miatt történnek, gyakran nem tartják be a biztonságos síelés előírásait és alapszabályait, nem figyelnek egymásra a síelők, így gyakoriak az ütközések. Emellett sokan nem megfelelő felszereléssel, akár sisak nélkül vagy hibásan beállított felszereléssel indulnak síelni, a tapasztalt hegyimentő szerint ez is könnyen balesetet okozhat.

„Minden mentés komoly kihívás, a sérülteket minél előbb le kell vinni a pályáról, és eljuttatni a mentőszolgálat csapatához, majd egészségügyi ellátásban részesíteni” – magyarázta a hegyimentő, aki szerint nem javult a statisztika a tavalyihoz képest. Idén az enyhe tél miatt zsúfoltabb volt a Hargita, hiszen kevesebb helyen lehetett sízni.

A felügyeletet tizenkét önkéntes hegyimentő, valamint a megyei tanács hegyimentő közszolgálatának két alkalmazottja biztosítja, ami sajnos nem elegendő – magyarázta Szikszai Attila. A Madarasi Hargitán a Harmont Hegyimentő Egyesület teljesít állandó felügyeletet, ám a székelyudvarhelyi hegyimentők által felügyelt terület sokkal nagyobb. Hétköznapokon ketten, hétvégén pedig négyen végzik a szolgálatot.

Szikszai szerint a helyzet javításához a profi hegyimentés irányába kellene fejlődni, de erre egyelőre nincs sok kilátás. Szükség lenne hegyimentők hivatalos alkalmazására, hogy megfelelően tudják felügyelni a területet – véli, hozzátéve, a szolgálatot nem csak a sípályán végzik, túrázók, hószánosok is igénylik segítségüket, emellett több száz kilométernyi túraösvényt, hegyi kerékpárútvonalat, valamint a Vargyas-szorost is szemmel tartják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés