Zavart okozna az előkészítő osztályok elosztása

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A napközikben is előkészítő csoportokat indítana a kormány, a hatéves gyermekek szüleinek március végéig kell eldönteniük, hogy iskolai előkészítő osztályba vagy napközis előkészítő csoportba íratják gyermeküket – jelentette be a napokban Victor Ponta.

Széchely István

2013. január 24., 17:282013. január 24., 17:28

2013. január 24., 18:052013. január 24., 18:05

Alig több mint egy héttel az előkészítő osztályok napközikbe történő költöztetésének felvetése óta egy újabb kormányszintű terv kezd körvonalazódni a tavaly ősszel első alkalommal indított előkészítő osztályok sorsával kapcsolatban. Ezúttal az a terv, hogy az iskolákban és a napközikben egyaránt indítanak előkészítő osztályokat, illetve csoportokat. A nagycsoportos gyermekek szüleinek március 31-éig kell dönteniük arról, hogy az iskolában induló nulladik évfolyamra íratják be vagy még egy évig a napközis előkészítő csoportban tartják gyermeküket – jelentette be a hét elején Victor Ponta kormányfő. „Nem szabad kényszeríteni a szülőket, hogy iskolai előkészítő osztályokba adják gyermeküket, ugyanakkor nem is szabad megakadályozni őket ebben, ezért dolgozták ki az új rendszert, amit a napokban véglegesítenek” – közölte a változásokkal kapcsolatban a miniszterelnök, hozzáfűzve, hogy az új tervet Remus Pricopie oktatási miniszterrel, illetve Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszterrel és kormányfőhelyettessel közösen vitatták meg. Rámutatott arra is, hogy lesznek logisztikai problémák, hiszen a napközik egy része nincs felkészülve előkészítő csoportok indítására, de a kormány a pénzalapok egy részét erre a célra fogja kiutalni a helyi önkormányzatoknak – mondta el a miniszterelnök.

A múlt év őszen első alkalommal indított előkészítő osztályokra – bútorzatra és a tantermek rendbetételére – országos szinten 25 millió lejt költött a kormány. Ezeknek a tantermeknek egy része viszont várhatóan ismét ki fog ürülni a napközikben induló előkészítő csoportok miatt. Ezúttal viszont a napközikbe kell majd befektetni, hogy azok előkészítő csoportokat tudjanak indítani. A nulladik osztályokkal kapcsolatos változások több más problémát is felvetnek.

Egyre sürgetőbb a döntés

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az előkészítő osztályokra vonatkozóan, de fontos lenne, hogy központi szinten minél előbb döntsenek a kérdésben, ugyanis a rövidesen leadásra kerülő beiskolázási tervet a mostanáig érvényben lévő tanügyi előírások alapján készítette elő a tanfelügyelőség, változások esetén viszont újat kell készíteni, ugyanakkor a szülők tájékoztatása érdekében is sürgető dönteni ebben a kérdésben – mondta el Bartolf Hedvig megyei főtanfelügyelő.

Egyébként a jelenlegi állás szerint a szülőknek olyasmiről kell dönteniük, amiről nincs elegendő információjuk, hiszen a napközikben induló előkészítő csoportokról még semmit nem tudni, tavasszal viszont kezdődik a beiratkozási időszak. Elképzelhető az is, hogy ezeknek a csoportoknak a tevékenysége is különbözni fog valamelyest az iskolákban működő előkészítő osztályok tevékenységétől – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. A változások által felvetett két fő probléma viszont az, hogy előfordulhat, hogy a városi napközikben nem lesz elég hely az induló csoportoknak, illetve az is kérdés, hogy mi lesz a negyedik osztályos gyerekek oktatását befejező, de óvónői képesítéssel nem rendelkező tanítókkal – fejtette ki Bartolf Hedvig. Utóbbiak ugyanis nem kapnak majd induló osztályt, ha a szülők napközis előkészítő csoportba adják gyermekeiket, hisz akkor egyes tanintézetekben nem lesznek induló évfolyamok az új tanévben.

A főtanfelügyelő egyébként úgy véli, hogy a szülők többsége iskolai előkészítő osztályba adná gyermekét.

Vissza a napközibe

A mostanáig alkalmazott rendszernél jobbnak tartja az előkészítő osztályokkal kapcsolatos új terveket az egyik székelyudvarhelyi napközi vezetője, Tóth Harsányi Éva. „Rugalmas az új elképzelés, és örvendetes az is, hogy a szülőkre bízzák a döntést, hiszen így megelőzhetők a szülők részéről érkező kritikák – véli a Zsibongó napközi vezetője. Ha viszont kusza lesz az új törvény, akkor az még nagyobb zűrzavart eredményez majd az őszi tanévkezdésre” – fűzte hozzá. Az új elképzelés mellett szól az is, hogy a tanítónők – noha nagyon ügyesen dolgoznak – nem tudnak óvónők lenni, azaz egy hatéves gyermekkel nem tudnak úgy bánni, ahogyan egy óvónő – mondta Tóth Harsányi Éva.

Szerinte a napközik jobban el tudják látni az iskola-előkészítő feladatokat, mint az iskolák, amelyeknek egy része nem tudja biztosítani a megfelelő feltételeket, például esetenként csak iskolai laboratóriumokban vagy irodahelyiségekben tudnak helyet biztosítani az előkészítő osztályoknak. „A legjobb döntés az lenne, ha a napközikbe költöznének az előkészítő osztályok, ebben az esetben viszont befektetésekre lenne szükség” – mondta az igazgatónő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra

A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra
2025. augusztus 21., csütörtök

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak

A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak
2025. augusztus 21., csütörtök

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön

Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön
2025. augusztus 20., szerda

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

2025. augusztus 18., hétfő

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz

Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.

Árpád-kori leletek Patakfalva határában
Árpád-kori leletek Patakfalva határában
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

2025. augusztus 14., csütörtök

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon

Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván

Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván
2025. augusztus 14., csütörtök

Európai turnéra indul a szentegyházi Fili

Kéthetes európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), a tízállomásos körút során több országban koncerteznek.

Európai turnéra indul a szentegyházi Fili
Európai turnéra indul a szentegyházi Fili
2025. augusztus 14., csütörtök

Európai turnéra indul a szentegyházi Fili