
Fotó: Thomas Câmpean
A kadicsfalvi közösségi életet lendítik fel ezen a héten a Családok ünnepével. A szervezők nemcsak a kadicsfalviaknak, hanem egész Székelyudvarhelynek értéket kínálnak a színes, családcentrikus rendezvénnyel.
2015. július 24., 15:482015. július 24., 15:48
Központban a család – ebben a szellemben indították útjára hétfőn a rendezvényt, derült ki a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke a vasárnapig zajló programsorozattal kapcsolatban elmondta, idén az alapítvány a Kadicsfalvi Sport- és Kulturális Egyesülettel, valamint a Varázsecset Tanodával közösen dolgozik, céljuk viszont, hogy jövőtől önállóan rendezzék meg az eseményt az alapítványba szerveződött kadicsfalvi családosok. Lőrincz Zsuzsánna szerint ugyanis a városrészt egy életképes közösség lakja, az igényeik hívták életre a rendezvényt, amelyet az ott élő cégvezetők támogatnak. Az összetartozás igényét egyébként már 2007-ben felismerték a vállalkozók, így jöhetett létre – támogatással – egyebek közt sportbázis és játszótér. „Mi tulajdonképpen megtöltjük élettel mindezt” – magyarázta Lőrincz Zsuzsánna.
A programot az ott lakók igénye szerint szabták, akik kulturált szórakozási lehetőségeket kívántak gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Családok ünnepe alatt ingyenes kézműves mesterségműhelyek, képzőművészeti és néptáncoktatás, továbbképzések, szabadtéri programok, sportvetélkedők, kispályás focibajnokság, koncertek, valamint Anna-bál vár az érdeklődőkre. „Az alapítvány egyébként jelenleg felnőtt továbbképzési táborok szervezésével próbálkozik” – emelte ki Lőrincz Zsuzsánna. A rendezvény alatt két tábor zajlik, a gyöngyfűző táborban Péter Szidónia, a budapesti Hagyományok Háza oktatójának vezetésével tanulhatnak újabb technikákat az érdeklődők. A másik táborban pedig a szövés és a fonás csínját-bínját tanulhatják meg az érdeklődők az idős asszonyoktól. A gyerekek néptáncot, népdalokat és kézművesmesterségeket tanulnak, de a mese sem maradt ki a programból: olvasnak, majd illusztrálják, vagy meg is rendezhetik a mesét.
„Noha minden a kezdetén van, reméljük, fejlődni fog” – mondta Balogh Zsófia, a Kadicsfalvi Sport- és Kulturális Egyesület elnöke. A szervezők rámutattak, az összefogásnak megtartó szerepe van, ugyanis a kis közösségek „nyomják előre” a nagyokat.
Meglepetéssel teli kirándulást ígért a gyerekeknek Török Albert, az Erdélyi Kárpát Egyesület képviselője. Mint elmondta, eredetileg a Rezre tervezték a pénteki kirándulást, de tekintettel a hőségre ezúttal nem mennek fel a hegyre. Török Albert egyébként saját aranyosszéki családjáról mesél majd előadásában, egyben megközelítve a családfakutatás fontosságát is. Emellett a környékbeli falvak parasztházait bemutató fotókiállítását is megtekinthetik az érdeklődők.
Pénteken délután héttől a családról szóló előadásokon vehetnek részt az érdeklődők a templomban, este nyolctól pedig orgonakoncertet hallgathatnak meg. Szombaton délelőtt tíztől biciklis felvonulás lesz, majd különböző kézművesműhelyeken vehetnek rész a rendezvény látogatói. A déli órákban már a lovaglást, illetve a hintós sétát is kipróbálhatják. Délután kispályás focin és különböző vetélkedőkön vehetnek részt. Délután hatkor kezdődik a Mesefalu előadása, majd héttől Szent Anna életéről tartanak bemutatót. Fél nyolctól fuvolakoncert lesz, este nyolctól pedig az Iszkiri-Mozsikácska együttes szabadtéri koncertjén mulathatnak a családosok, aztán gyermektáncházban mulathatnak tovább a kicsik. Vasárnap déli fél egykor kezdődik a Szent Anna és Joachim-plébániatemplom búcsús szentmiséje. A homíliát Antal testvér, a székelyudvarhelyi ferences templom igazgatója mondja. Délután hatra kincskeresésre hívják a látogatókat. A családok vetélkedője fél hétkor kezdődik. Este fél kilenctől fellép a budapesti Bakator együttes, majd Anna-bált tartanak. „Megéri kiköltözni Kadicsfalvára szombat-vasárnap” – szögezte le Lőrincz Zsuzsánna.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!