
Fotó: Veres Nándor
Hét nyertes diákcsapat számolt be arról, hogy mire költötték el a Youth Bank székelyudvarhelyi pályáztatásán elnyert összeget.
2012. június 20., 17:062012. június 20., 17:06
2012. június 20., 18:152012. június 20., 18:15
A tizenegy székelyudvarhelyi önkéntes diákból álló csapatnak adományszervező kampányai révén november és március 1350 eurót sikerült összegyűjtenie, amit ebben az évben az OTP Bank duplázott meg. A youthbankárok 2012-ben hét középiskolásokból álló csapat projektötletére utalták ki az összegeket, maximálisan 1500 lejt. A projekteket április végétől június közepéig kellett megvalósítaniuk a nyertes csapatoknak.
A pedás BEP Team 20 fős I–IV. osztályos kis csapatnak tartott kommunikációs készségeket és etikett szabályokat fejlesztő tevékenységeket a Kalibáskőn. A Darabontok a „leszerelt” darabontokat pótló toborzást tartott márciusban, közülük ötöt kiképeztek, akik május 25-én le is tették az esküt.
Ebben az évben alakult meg a Felsőboldogfalvi Ifjúsági Fórum, Múltunk és értékeink címmel képkiállítást szervezett a falu kultúrházában, ahol többek között egy helyi festő, Harghitai László festményeit is kiállították. A Refi kampánystábja sportnapot szervezett a XX. Székelyudvarhelyi Diáknapokon belül, a Kós Károly Szakközépiskola csapata pedig Spartakós 3. focibajnokságot.
A SZuDit-nak (Székelyudvarhelyi Magyar Diáktanács) sikerült magát bejegyeztetnie, így lehetőségük lesz majd a jövőben nagyobb projektekre is pályázni. A Death Smile csapata pedig videoklipet forgatott az elnyert összegből, melyet hamarosan a YouTube-on is láthatunk. A klip címe: Mirror.
Minden csapattagnak és támogatónak köszönő és elismerő oklevelet osztottak a Youth Bank-esek a beszámoló végén. A projektek menetéről készített fényképeket és plakátokat a Patkóban ki is állították a fiatalok.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!