
Fotó: Thomas Campean
A megszokott helyszínen, a székelyudvarhelyi Székely Támadt-vár udvarán tartják idén július 18. és 20. között a Míves Emberek Sokadalmát.
2014. július 02., 19:032014. július 02., 19:03
2014. július 02., 19:412014. július 02., 19:41
A másfél évtizedes hagyománnyal rendelkező sokadalom életre hívója az Artera Alapítvány, az évek során azonban több partner – a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés, a Székelyföldi Legendárium, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a bukovinai Petre Ţuţea Kulturális Központ, az Orbán Balázs Fotóklub stb. – is szerepet vállalt a szervezésben.
A kézművesvásár, mesterségbemutatók, kézműves tevékenységek, koncertek és más szórakoztató programok mellett idén is három kiírást tesznek közzé a szervezők: az Alkotni jó! pályázatra természetes anyagokból készített munkákkal jelentkezhetnek a gyerekek, a Mesterségek régen és most című kiírásra fotókat várnak, illetve a Tájak és ízek főzőversenyre csapatok jelentkezhetnek, melyeknek ebben az éveben gombás étkekkel kell elvarázsolniuk a zsűrit.
A nemzetköziség jegyében ugyanakkor a MES-sel egybeforr a Hagyományos gyöngy ékszerek projekt, melyen öt ország – Horvátország, Bulgária, Csehország, Magyarország és Románia – népi gyöngyfűzői vesznek majd részt. „A július 15. és 20. között tartandó projekt célja eladható, hordható gyöngy ékszereket gyártani a hagyományos ékszerkészítési technikák és minták felhasználásával. Feltett szándékunk eladható termékskálát nyújtani mintaként a kézművesmestereknek” – magyarázta Lőrincz Katalin projektvezető, hozzáfűzve: az Udvarhelyen tartandó workshopok során szakmai segédanyagot is összeállítanak majd, mely tizenkét mintaékszert bemutató tankönyvként jelenik meg.
„A programot nemzetközi kiállítás koronázza meg, melynek a Haáz Rezső Múzeum ad otthont, az alkotómunka pedig a Sokadalom ideje alatt a várban fog zajlani” – tette hozzá a szervező. A projekt vezetője egyébként a horvátországi csapat, azonban minden részt vevő közösségben mély gyökerei vannak a gyöngyékeszer-készítésnek. „Nem utolsósorban piaci igény van az ilyen kézművestermékekre, innen a program létjogosultsága” – hangsúlyozta Lőrincz Katalin.
| Mesefalu Székelyföldön kétszer Az Artera Alapítvány július 7. és 11., illetve szeptember 1. és 5. között ismét megrendezi a Mesefalu Székelyföldön elnevezésű kézműves alkotótábort, melyre 6–12 éves gyerekek jelentkezését várják. A székelyudvarhelyi (Kornis Ferenc utca 8. szám alatti) Artera Míves Házban tartandó alkotótáborban számtalan népi mesterség technikáját tanulhatják meg a részvevők maguktól a népi mesterektől. Mindkét táborba lehet még jelentkezni a 0744-593192-es telefonszámon, az office@artera.ro e-mail címen vagy az Artera Alapítvány Míves Házában. |
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!