Vonzóerő a hamisítatlan falusi hangulat

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Hatodik alkalommal ültek faluünnepet Agyagfalván: a rendezvény évről évre több látogatót vonz, míg első alkalommal mintegy negyven helybéli vett részt az eseményen, és két üstben rotyogott a bográcsos, idén több mint négyszázan fordultak meg a Bögöz községhez tartózó falu határában, és közel húsz lelkes csapat készített bográcsos lakomát a jeles alkalomból.

Kovács Eszter

2014. augusztus 03., 19:092014. augusztus 03., 19:09

2014. augusztus 03., 19:182014. augusztus 03., 19:18

Élő zene és számtalan rohangáló gyerek fogadta a látogatót az agyagfalvi falunapon: vasárnap délelőtt 18 csapat is készülődött a főzőversenyre. A Gulyások főszakácsa, Hegyi Sándor kitartóan kavargatta a tűzön rotyogó gulyást a rekkenő hőségben is, az üstbe került minden jó: disznóhús, hagyma, fokhagyma, paradicsom, paprika, gomba és száraz vörösbor. A székelykeresztúri Villám önkéntes tűzoltócsapatnál Szabó Rozália utasításait teljesítették a tűzről pattant férfiak: a bográcsban az alkalomból kijelölt szakácsné receptje szerint készített babgulyás rotyogott, mely már félkészen is igen jó ízű volt.

A csapat ötvenliteres üstöt hozott, így a hozzávalók előkészítésénél elkelt a férfiak segítsége is. Az önkéntes tűzoltók meglepetéssel is készültek: bemutatták a részvevőknek az 1892-ben készült, felújított tarnóci targoncás tűzoltófecskendőt . „Egy Keresztúr melletti faluból vettük a régiséget négy teljes tűzoltó-felszerelésért cserébe. Meglehetősen rossz állapotban volt, mintegy kétszáz órát dolgoztunk a restaurálásán, így most működőképes” – elevenítette fel Szali Mózes, az önkéntes lánglovagok vezetője.

Sokakat vonz a falusi hangulat

Odébb a kunszállási csapat serénykedett a tűz körül, az Agyagfalva testvértelepüléséről érkezett delegáció ezúttal is különleges fogással készült: marhalábszár-pörköltet főztek, és mellé pásztortarhonyát kínáltak. „Régen a pásztorembereknek önálló ételként is szolgált a pásztortarhonya. Egy kis mangalicaszalonnán megpirítjuk a hagymát, majd a tarhonyát, felöntjük vízzel, és krumplit főzünk bele. Ezt egyébként egymagában is el lehetne fogyasztani, de mi most köretként tálaljuk” – árulta el a receptet Kovács Imre, Kunszállás község polgármestere.

Az agyagfalviakkal 1999-ben ismerkedett meg, amikor egy magyarországi vállalkozás terjeszkedésénél a romániai leányvállalat vezetőjének nevezték ki. „Miután szülőfalumban polgármesterré választottak, szóba került, hogy más magyar falvakhoz hasonlóan nekünk is legyen erdélyi testvértelepülésünk. 2009-ben megkötöttük a testvértelepülési megállapodást. Azóta is tart a kapcsolat: kölcsönösen meghívjuk egymást a falnapokra” – mesélte. Egyébként a kunszállásiak már második alkalommal érkeztek egész nagy autóbusszal, hisz egyre többen kívánkoznak Székelyföldre látogatni. A hamisítatlan falusi hangulat vonzza az anyaországiakat, vélte Kovács Imre.

„Világszerte érezhető az urbanizáció, a magyar falvak egy részét már el is sodorta magával. Németországban a sorházakban már azt sem tudják egymásról az emberek, ha a szomszédban kisgyerek született. Azon dolgozunk, hogy ez nálunk ne így legyen. De azért Agyagfalván még mindig érezzük ezt a nagyon barátságos falusi hangulatot” – fejtette ki.

Bimbózó kapcsolat

Az újszentiváni delegáció is jelen volt a faluünnepen: a testvértelepülésbéliekkel mintegy évtizedes kapcsolatot ápolnak az agyagfalviak. „Minden évben részt vesznek a falunapon, és mi is elmegyünk az ősszel tartott Rózsák Napjára. Jóvoltukból tavaly Újszentivánon táborozhattak helybéli hátrányos helyzetű fiatalok. Idén is lesz tábor, a Scorpio Trans támogatásával húsz fiatal nyaral majd a jövő héten” – magyarázta Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere. A újszentiváni és agyagfalvi bimbózó testvérkapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, mint az az ezer tő rózsa, melyet tavaly kaptak a helybéliek a magyarországi településtől: ezek most az agyagfalvi emlékművet, templom- és ravatalozókertet, valamint a kultúrotthont ékesítik.

Építkező község

A testvértelepülések az agyagfalvi 1848-as emlékház megépítésében is támogatást nyújtanak: az 1200 négyzetméteresre tervezett létesítmény alapját már sikerült kiönteni, erre és az engedélyeztetésre 65 ezer lejt költött a bögözi önkormányzat. „’48-ban 60 ezer ember gyűlt össze Agyagfalván, ez az emlékház tehát nemcsak a helybélieknek, hanem a székelységnek épül” – hangsúlyozta a községvezető. A kezdeményezők, az Agyagfalva 1848 Kulturális Alapítvány adománygyűjtő akciót is hirdetett: a múzeumépítéshez 5 és 10 lejes ún. téglajegyek váltásával lehet hozzájárulni. Adományjegyeket az udvarhelyszéki polgármesteri hivataloknál lehet vásárolni.

A község vezetősége további terveket is szövöget: 6,5 kilométer műút épülne Muzsnáig, a beruházás kétharmadát a bögözi önkormányzat, a fennmaradó részt a derzsi önkormányzat támogatná. Továbbá Agyagfalván sportpálya és sportterem is épülne, ennek költségére európai uniós forrásokat hívnának le. „Lassacskán építkezünk, fejlődünk. Elkészült például a község kanalizálási terve, erre is várjuk a megfelelő uniós pályázati kiírást, hisz saját forrásból nem tudunk több millió eurós beruházásokat megvalósítani” – ecsetelte a polgármester. 

Azonban szép magvalósítás az is, és a közösség szervező erejéről tesz tanúbizonyságot, hogy Agyagfalván amatőr felnőtt színjátszó csoport működik, és hogy már évek óta van utánpótlása a Parapács ifjúsági néptánccsoportnak. Bögöz község mellesleg ezen a hétvégén is ünnepel, hisz szombaton és vasárnap a községközpontban tartanak falunapokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés