
Fotó: Pál Árpád
Másfél száz diák búcsúzott iskolájától szerdán az Eötvös József Szakközépiskolában.
2016. június 01., 19:052016. június 01., 19:05
A gazdasági technikusi, autóvillamossági, környezetvédelmi, élelmiszer-ipari, számítástechnikai és autószerelői osztályok végzettjeit Trinfa Pálma igazgató, Benedek Árpád Csaba alpolgármester, Ferkő Andor, a belvárosi református gyülekezet lelkésze, valamint a tizenegyedikes iskolatársak köszöntötték.
„A ballagás kettős jelleggel bír: egyrészt visszapillantás a múltra, másrészt jövőbe tekintés, tervezés” –fogalmazott Trinfa Pálma. „Három-négy évet hagytok magatok mögött, de nem nyomtalanul: az együtt eltöltött pillanatokat viszitek magatokkal” – búcsúzott két tizenegyedikes diák a végzősöktől, akik verssel, prózával köszöntek el társaiktól és tanáraiktól, majd az iskola zászlajára tűzték az emlékszalagot, és átadták a tudás kulcsát a jövőre ballagóknak.
Az ünnepségen megjutalmazták a legjobb tanulmányi eredménnyel végzett diákokat, és díjazták azokat is, akik szakmai versenyeken vagy a sport területén értek el kiemelkedő eredményeket, illetve a közösségért tevékenykedtek.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!