
Fotó: Thomas Campean
Mi sem igazolja jobban a Közösség által támogatott mezőgazdaság elnevezésű projekt sikerét, mint hogy a második évre megduplázódott azon családok száma, akik – anyagiakkal és bizalommal is megelőlegezve – vidéki kisgazdát bíznak meg zöldségeik megtermelésével. A kezdeményezés azonban túlmutat az egyszerű üzleti tranzakción: közösség- és hagyományépítő, továbbá népszerűsíti az önkéntességet és a helyi termékek fogyasztását.
2014. május 05., 09:272014. május 05., 09:27
2014. május 05., 10:152014. május 05., 10:15
Több civil szervezet – az Agora Munkacsoport, a Civitas Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési osztályának, valamint a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány – kezdeményezésére tavalyelőtt ősszel indították el a már több nyugati országban is meghonosított projektet. A program lényege, hogy több városi család egy vidéki kisgazdát bíz meg zöldségeik megtermelésével, melyet előzőleg pénzzel s támogatnak. A projekt első évében Magyari Katalin, malomfalvi gazda vállalta, hogy 26 áras területén mintegy huszonötféle, tájegységünkre jellemző zöldséget termel a fogyasztók számára. A projekt részvevői ősszel szerződést írtak alá, illetve egyenként 200 lejnyi előleget fizettek a gazdának, majd havonta újabb 127 lejt fizettek a termelőnek. A megtermelendő zöldségfajtákról egyeztettek a családok, és a kész „kívánságlistát” leadták a termelőnek. Tavasztól őszig, a zöldségtermés időszakában a családok hetente egyszer, csütörtökön délutánonként vehették egy zöldséges kosaraikat a Caritas Kossuth Lajos utcai székhelyéről.
Több mint üzlet
Túl azon, hogy a projekt találkozási lehetőséget jelent a vidék és a város számára, részvevőit kis közösség formálására ösztönzi: a hetente beszállított zöldségeket a fogyasztók maguk, önkéntesen rendezik kosarakba. Így alkalom nyílik a különböző bevált receptek megosztására, a télire való eltevés technikáinak megosztására. Sőt, a családok tavaly több alkalommal pikniket is tartottak Magyari Katalin kis farmján.
A projekt olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy a jelentkező családok száma idénre megduplázódott, így szükségessé vált egy újabb termelő bevonása: a farkaslaki Szabó Judit 26 áras területén maga is 18 családnak termel zöldségeket.
Az első bőségkosarakat a héten vihették haza a családok: a több kilónyi tavaszi zöldség között volt néhány kötésnyi kereken duzzadó retek, tömött salátafejek, friss spenót, zöld- és póréhagyma, fűszernövények. „Ősszel vetettem el a salátamagokat, tavasszal csak kezdtem locsolni, és óriásiak lettek. Talán túl nagyok is, mert alig férnek a kosárba” – újságolta a malomfalvi termelő. A fólia alatt már szüretelhető a termés, mesélte Magyari Katalin, de már kint is szépen fejlődnek a zöldségek. „Tavaly megpróbáltuk a póréhagymát, és nagyon bevált. Hálás, igénytelen növény, melyet nagyon sokféleképpen fel lehet használni” – magyarázta. Tavaly a zöldségek mellett egy-egy kis csokor fűszer- és gyógynövény is mindig kerül a kosarakba, s mikor a tyúkok jól tojtak, friss házi tojást is kaptak a családok.
Bővülő tervek
„Idén kissé korán indítottuk a projektet, féltünk is, hogy nem lesz mivel megtölteni a kosarakat. De elképesztően szép a termés ezúttal is” – lelkendezett Tankó Ágnes, a projekt egyik vezetője. A program alapjaiban nem változott a tavalyhoz képest, csupán a kosárosztás napja került át szerdára. „A tavalyi tapasztalatok alapján ezúttal pontosabban letisztáztuk a családok igénylistáját. Továbbá, tervünk, hogy a zöldségek mellett gyümölcsökkel is bővítenénk a kínálatot” – sorolta. Az első kosárváltás alkalmával friss házi tojás is várta az érdeklődőket: a projektvezetők – Sólyom Andrea, Tankó Ágnes és Sinka Arnold – ezúton a helybéli kisgazdákat segítenék a direkt értékesítési lehetőség megteremtésével. „A tojás mellett szeretnénk sajttermelőket is felkeresni, akik házi tejtermékkel látnák el a családokat. Itt nem lenne kötelező elvárás, csupán megadnánk a lehetőséget a termelőknek, hogy behozzák a termékeiket, hogy a fogyasztók annyit és akkor vásároljanak, amikor szükségük van rá” – sorolta.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!