
Fotó: Lukácsi Lehel
Panaszkodnak a szülők a székelyudvarhelyi Bethlen-lakótelepi parkban bicikliző fiatalokra – állításuk szerint már több kisgyereket is elütöttek. Megoldásként egy kifejezetten a bicikliseknek szánt tér létrehozását javasolják.
2014. november 03., 19:192014. november 03., 19:19
„Már kétszer is elütötték biciklizők egyik ismerősöm gyerekét a Bethlen-negyedi parkban, csupán a szerencsén múlt, hogy nem történt komolyabb sérülés. Édesanyként félek, hogy az én gyerekemmel is történhet hasonló baleset” – panaszolta a Székelyhonnak Gál Kamélia. Mint mondta, a legnagyobb gondot az okozza, hogy a fiatalok figyelmetlenül közlekednek kerékpárjukkal, gördeszkáikkal, illetve a most divatos rollerekkel.
„Ugratásokat, illetve más trükköket gyakorolnak a szökőkút deszkázott padjain, sokszor kárt téve azokban. A szülők is pont ide viszik a tipegő gyerekeket – mivel itt kisebb és zárt, tehát biztonságos a tér –, ezért fokozott a balesetveszély. Ezenkívül a megrongált faelemek is veszélyesek a picikre” – fejtette ki az édesanya.
Megoldást javasolnak a szülők
Több szülővel is beszélgetett, akikkel közösen egy, a bringázóknak szánt park létesítését javasolják, ezáltal elkerülve a további kellemetlenségeket. Felmerült az is, hogy ideiglenes megoldásként függesszenek ki időbeosztást, ami meghatározná, ki mikor tartózkodhat a kérdéses területen. „Nem a fiatalok ellen beszélek, csak elengedhetetlennek tartom a biztonságot. Azért is fontos megoldást találni, mert az sem kizárt, hogy pár év múlva az én gyerekem is megtanul biciklizni, így ő lesz a gondok forrása” – részletezte Gál Kamélia, hozzátéve, hogy jelenleg néhány Bethlen-negyedi szülő jobb híján a Városi Parkot választja a sétálásra, mivel ott van elkerített játszótér.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!