Vass Orsolya az UFF új elnöke

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Decemberi közgyűlésén új elnököt választott az Udvarhelyi Fiatal Fórum tagsága: az ifjúsági szervezet éléről kilenc év után leköszönő Jakab Attila Vass Orsolyának adta át az elnöki széket.

Kovács Eszter

2013. január 07., 16:212013. január 07., 16:21

2013. január 08., 13:412013. január 08., 13:41

December 25-én tartotta közgyűlését az UFF, az éves beszámoló mellett ezúttal elnökválasztásra is sor került. „A gyűlésen kiértékeltük az elmúlt év tevékenységét, amit a tagsággal együtt eredményesnek találtunk. Továbbá kicsit visszatekintettünk az elmúlt kilenc évre, és azt a következtetést vontuk le, hogy az infrastruktúra-fejlesztést is sikerült kisebb-nagyobb mértékben magvalósítani, anyagi helyzetünk is stabil, tehát nincs akadálya annak, hogy a továbbiakban is teljes valójában működjön a szervezet, mind a programok, mind a hétköznapi tevékenység terén. Pozitívum, hogy van egy újabb, frissebb közösség, amely a továbbiakban is szerepet kíván vállalni a szervezet életében. Így nyugodt szívvel át tudom adni az UFF-ot a következő generációnak” – mondta el bevezetőként Jakab Attila, leköszönő elnök hétfőn a sajtó képviselőinek. Jakab egyébként már 18 éve kapcsolatban áll az udvarhelyi ifjúsági szervezettel, ez idő alatt a ranglétra minden fokát megmászta, idéntől pedig új szerepet vállal: Fancsali Barna és Péter Tünde mellett az UFF ellenőrző tanácsának lesz tagja.

Megtudtuk, a szervezet tagsága egyöntetűen támogatta Vass Orsolya korábbi alelnök előléptetését. Vass Orsolya öt éve az UFF munkatársa, tagsági könyve viszont 2004. szeptember 15-étől van. „Jelenleg azt vállalom, hogy továbbra is dolgozunk majd, hogy hasznosak tudjunk lenni az udvarhelyi és akár az erdélyi fiatalság számára” – ígérte az új elnök. A decemberi gyűlés alkalmával kilenctagú, az elnököt is magában foglaló vezetőtanácsot jelölt ki a szervezet tagsága: Bolyai Csaba a kulturális, Mircse Zsuzsánna a gyermek-, Csáki Gergő és Magyari Szabolcs a sporttevékenységekkel foglalkozik majd, a középiskolásokat pedig négy diák – Mózes Tamás, Gedő Zsolt, Bálint Ágnes és Bálint Előd – képviseli.

Visszalépésével kapcsolatosan Jakab elmondta: elérkezettnek látta az időt arra, hogy az „új, friss” generációnak adja át a stafétát. „Kilenc éve vagyok a szervezet élén, de egy ifjúsági szervezetnél kellenek a változások, az újítások. Az elmúlt években mindig találtunk újabb és újabb kihívásokat, amelyek motiváltak: eleinte hogy miként tudjuk egyáltalán fenntartani magunkat, majd az újabb tagok toborzása, aztán a komolyabb pályázatok. De most van egy új, lendületes társaság, azt hiszem, itt az ideje, hogy ők is megkapják a lehetőséget, hogy saját ötleteiket legjobb tudásuk szerint megvalósítsák. Sokáig érlelődött bennem a döntés, de úgy érzem, eljött az idő a váltásra” – magyarázta.

Az UFF-nál a tisztújítást követően is folyik a munka: az év első felében saját falinaptárral rukkol elő a szervezet, melyet főként – de nem kizárólag – középiskolás diákoknak szánnak, valamint hamarosan kezdetét veszi a második Közélei vándortábor elnevezésű, négy hétvégét felölelő képzéssorozat – vázolta Vass Orsolya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés