
Fotó: Veres Nándor
A székelyudvarhelyi Városi Kórház újszülött osztályáról évente több csecsemőt „felejtenek el” hazavinni, de olyan is előfordul, hogy az anya meggondolja magát és néhány nap múlva visszatér a gyermekéért. A végleg elhagyott kisbabák hivatásos nevelőszülőkhöz kerülnek.
2016. március 14., 11:282016. március 14., 11:28
Tavaly hét gyereket hagytak véglegesen a Székelyudvarhelyi Városi Kórház újszülött osztályán. Szerencsésebbek voltak azok a csecsemők, akiknek csak pár napra tűnt el az anyjuk. „Ez elég gyakran előforduló népszokás a Budvár negyedi és Termés utcai lakók körében” – tájékoztatott Pelok Anikó, a kórház újszülött-gyógyász főorvosa. Azt mondja, hogy erre más jellegű magyarázatot eddig még nem talált. Azt is megtudtuk, hogy a csecsemőiket elhagyó anyák korosztálya változó: van közöttük kiskorú, azonban sok olyan is, aki első gyerekét megtartotta, aztán évente szül egyet, a kórháznak. Jelenleg két gyereket gondoznak az újszülött osztályon. Egyikükért ígérte, hogy visszatér az anyja, de már több mint egy hónapja nem érdeklődött utána – számolt be a doktornő. Az országos tápszeres programnak köszönhetően az egy-két hónapig az osztályon tartózkodó újszülöttek ellátását meg tudják oldani, és van textilpelenka készletük is. Abban az esetben, ha a kórház és a polgármesteri hivatal szociális asszisztensei nem találják meg a gyerekét elhagyó anyát, a rendőrség segítségét kérik. Ugyanis azt a csecsemőt, akinek nincsenek iratai, nem lehet bejelenteni. Azokat a a babákat, akikről az anyjuk nem mondott le hivatalosan, nem vihetik el a gyermekvédelem munkatársai sem – tudtuk meg a főorvosnőtől.
Első lépés a saját családjukkal elfogadtatni őket
„A legfontosabb számunkra, hogy lehetőleg meggyőzzük a szülőt arról, fogadja el és nevelje fel saját gyerekét. Ha ez nem sikerül, akkor megpróbálkozunk a tágabb családdal. Ezek a csecsemők csak akkor kerülnek hivatásos nevelőszülőkhöz, ha minden próbálkozásunk kudarcot vallott” – tájékoztatott Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi igazgatóság vezetője. Hozzátette: szerencsére elég gyakran sikerül megtalálniuk a csecsemők családját, s ha a gondozási körülményeket megfelelőnek találják, az esetek többségében a család is befogadja a kicsiket. A székelyudvarhelyi városi kórház újszülött osztályán „felejtett” csecsemők kezdetben Felcsík és Alcsík környékén élő hivatásos nevelőkhöz kerülnek. Van rá eset, amikor a a nevelőknél maradnak serdülő, vagy akár felnőtt korukig, de általában családi jellegű otthonokba, ritkábban pedig örökbe fogadó szülőkhöz kerülnek. A hivatal a stabilitást tartja lényegesnek, hogy ne kelljen folyamatosan lakhelyet változtatniuk a gyerekeknek.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!