
Fotó: Thomas Campean
A közeljövőben nem lesz teljes körű aszfaltozás az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszenttamáson, Székelyfancsalban és Ülkében, hiszen a három faluban tavasszal fognak hozzá a szennyvízelvezető rendszer kiépítéséhez.
2015. február 20., 15:202015. február 20., 15:20
A jelentős beruházásra a község 7,4 millió lej értékű kormánytámogatást nyert el, melyből csupán öt százalék, azaz 330 ezer lejnyi önrész terheli majd a település kasszáját, tájékoztatott Bálint Imre Elemér polgármester.
Mint az elöljáró kifejtette: az őszi útjavítások során valóban mellőztek bizonyos útszakaszokat, hiszen a leendő vezeték kiépítése néhol az úttest felásását feltételezi. „Természetesen nem akartunk feleslegesen pénzt költeni és felesleges munkát végezni. Az említett településeken vannak olyan szakaszok, ahol a szennyvízvezeték az árok mentén húzódik majd, itt megtettük a szükséges javítási munkálatokat. A kérdéses szenttamási úton és az ehhez hasonló szakaszokon majd a bizonyos munkafázisok befejeztével lesz aszfaltozás” – sorolta.
„Oroszhegy község négy falujában már ki van építve a szennyvízelvezető rendszer, ebbe szeretnénk bekapcsolni a másik három települést is” – magyarázta a községvezető. A meglévő vezetékrendszer 26 kilométer hosszú, amely az elkövetkező két évben újabb 18 kilométerrel bővülne: a község falvainak fekvése miatt a beruházás során 16 átemelőpumpát és transzformátorokat is el kell helyezni. „Nemrég zárult le a közbeszerzési eljárás, amelyet egy kolozsvári cég nyert meg. Utánanéztünk a vállalkozás referenciáinak, bízunk benne, hogy a munkát megfelelően kivitelezik” – tette hozzá Bálint Imre Elemér. A szerződés-aláírás jövő héten lesz, a kivitelezés pedig már tavasszal elkezdődik.
Oroszhegy meglévő szennyvízelvezető rendszere, illetve az ehhez csatlakoztatandó újabb hálózat a székelyudvarhelyi szennyvíztisztító állomáshoz vezet, ám ténylegesen csak akkor fog működni a községi szennyvízelvezetés, ha beindul a város új tisztítótelepe. Az oroszhegyi szennyvíz becsatlakoztatása az udvarhelyi állomásba egyébként a városbelieknek is előnyös: a község megtisztított vize így nem a Nagy-Küküllőbe folyik majd vissza Udvarhely határa előtt, hanem a város megtisztított vizével együtt kerül vissza a folyóba, így az udvarhelyi ivóvíz minőségét sem rontja.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!