
Egy hidat teljesen újjáépítenek Alsó- és Felsősófalva között
Fotó: Olti Angyalka
Habár az anyagiak utalásától függ, hogy mennyire sikerül haladni a munkálatokkal, jelenleg is zajlik az utcák felújítása Parajd községben. Ezen projekt miatt kellett lezárni az utat Alsó- és Felsősófalva között, ahol egy hidat fognak elbontani.
2026. március 30., 17:502026. március 30., 17:50
Közel 12 millió lejt nyert a parajdi önkormányzat az Anghel Saligny programban, hogy korábban még nem korszerűsített utcákat újíthassanak fel a községközpontban, ugyanakkor modernizálhassák a 49-es községi út Alsósófalva és Felsősófalva közötti szakaszát.
ugyanakkor kivitelezőt is találtak a munkára. Azt tervezték, hogy a következő évben kezdődik el a beruházás.
Nyágrus László polgármester a Székelyhonnak elmondta, tavaly munkához is láttak Parajdon, minden betervezett – összesen hat kilométernyi hosszúságú – utcában megkezdődött az útalapozás. Ezeken a későbbiekben aszfaltozni is szeretnének.
Mostanra hasonlóképpen
amelyet meg fognak szélesíteni, valamint ugyancsak új burkolatot terítenek le. Itt ugyanakkor van két híd is, amelyeket nem csak szélesíteni fognak, de meg is erősítenek, valamint egy harmadik átkelőt teljesen újjáépítenek.
Biztonságosabb, ha a munkálatok idején nem közlekednek a hidakon
Fotó: Parajd község Polgármesteri Hivatala
A munkálatok miatt már korábban is le kellett zárják az utat, hiszen ezt tartották a legbiztonságosabb megoldásnak. El akarták ugyanis kerülni, hogy az autók súlya alatt beszakadjon a Kantonnya híd, ahol jelenleg is dolgozik a kivitelező. A tisztségviselő közölte, most újabb, április 17-ig tartó lezárás következik az útszakaszon. Ezen időszakban
A munka zajlik, azonban egyelőre nem tudni, hogy mekkora része valósulhat meg a projektnek ebben az évben, hiszen minden attól függ, hogy a fejlesztési minisztérium mennyi pénzt tud utalni – magyarázta a polgármester. Egyelőre azt az ígéretet kapták, hogy a tárca tájékoztatni fogja őket, mekkora összeget biztosítanak a beruházásra idén. Erről jelenleg még nincsenek információik.
„Ettől függetlenül nekünk az a célunk, hogy
Növekednek az építkezési anyagárak és a minimálbér is, ami mind pluszköltséget jelent majd” – közölte Nyágrus. Jelenleg egyébként a beruházás harminc százalékánál tart a kivitelező.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!