Utakat adtak át, terepszemlét tartottak Bögöz községben

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Leaszfaltozták Vágás főútjának egy szakaszát, valamint az agyagfalvi Sala utcát – ezeket avatták fel kedden a Hargita megyei önkormányzat képviselői. A politikusok ugyanakkor több helyszínen is terepszemlét tartottak, ellenőrizve, hogy a helyi vezetők miként hasznosítják a megpályázott pénzeket.

Fülöp-Székely Botond

2015. december 08., 21:252015. december 08., 21:25

Nagy segítség a bögözieknek, hogy a főutat 700 méteren sikerült aszfalttal burkolni, hiszen esőzésekkor sárban kellett gyalogolniuk – értékelt az út avatóünnepségén Farkas Mózes polgármester, remélve, hogy mihamarabb folytathatják a modernizálást. Az aszfaltozásra nagyjából 100 ezer lejt utalt ki a Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből. „Ahol munkakedv van, ahol dolgozni akarás van, ott tudunk segíteni” – jelentette ki Incze Csongor, a megyei tanács alelnöke, aki úgy gondolja, leghatékonyabban Bögöz községben tudták felhasználni az idén kiutalt összegeket. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke azért tartotta jelentősnek a megvalósítást, mert meglátása szerint a javuló körülmények arra ösztönzik a lakókat, hogy ne adják el házaikat, hanem itthon próbáljanak megélhetést találni. Az új útszakaszt Jakab Lajos helyi katolikus plébános áldotta meg.

Az agyagfalvi Sala utca modernizálásának pozitív hozadékai közül a sár megszűnését tartotta az egyik legfontosabbnak Incze Csongor. Elmondta, azért is igyekeztek pénzt utalni a település utcájának felújítására, mert a község vezetősége felvállalta egy nagyobb projekt megvalósítását is, mégpedig az Agyagfalva és Székelymuzsna közti út megépítését. Az utat közel ötszáz méteren burkolták aszfalttal, ez 92 ezer lejbe került. Fosztó József helyi református lelkész rámutatott, nagy jelentőséggel bír a mostani megvalósítás a falu lakóinak, hiszen esőzések idején itt volt a legtöbb probléma. A lelkész megáldotta az utat, majd szalagvágás után az egybegyűltek a székely és magyar himnuszt is elénekelték

Harmincötezer lejt utalt a megyei tanács a bögözi kultúrotthon meglehetősen rossz állapotban lévő tetőzetének felújítására – mondta el portálunknak Tóásó László megyei önkormányzati képviselő. Kifejtette, a munkálat azért fontos, hogy az épület falai is védve legyenek addig, amíg folytatni lehet a felújítást. A megyei tanács képviselői terepszemlét tartottak az Agyagfalva és Székelymuzsna között épülő községi úton is, valamint meglátogatták a vágási kultúrotthont, ahol egy megyei pályázatnak köszönhetően több mint hétezer lejért vásárolhatott húsz férfi székely ruhát – ugyanis ez hiányzik leginkább a település népviseleti ruhatárából. Az öltözékeket egyébként szimbolikus összegért lehet kölcsönözni a kultúrotthont működtető Márton Áron Egyesülettől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés