Huszadik alkalommal rendezték meg Székelyudvarhelyen a Családorvosok Továbbképző Konferenciáját. Pénteken és szombaton összesen 16 előadást hallgathattak végig a részvevők.
2013. március 24., 19:332013. március 24., 19:33
2013. március 24., 19:472013. március 24., 19:47
Mintegy 328 háziorvos és egyéb szakorvos volt jelen a március 22–23-án megrendezett konferencián. A Művelődési Ház nagytermében és koncerttermében egyebek közt szakmai előadásokat, gyógyszerbemutatókat és informatikai tájékoztatókat is tartottak. „Nagyon jó előadások voltak, és a társasági programok is jól sikerültek” – közölte kérdésünkre a rendezvényt szervező Pápai Páriz Ferenc Alapítvány elnöke, Balla Árpád.
Budapesti, pécsi, debreceni és marosvásárhelyi professzorok tartottak előadásokat magyarországi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi házi-, illetve szakorvosoknak. Húsz éve szervezték meg először a konferenciát, így egy kis ünneplésre is sort kerítettek: rövid bemutatót láthattak-hallhattak a részvevők az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályáról és a Magyar Egészségügyi Társaságról.
Húsz év alatt nagyon sokat fejlődött a rendezvény. Míg az első ilyen konferencián 135-en vettek részt, most több mint háromszázan voltak jelen, és az előadások száma is nőtt. Balla Árpád elmondta, azért van szükség az ilyen rendezvényekre, hogy az orvosok lépést tudjanak tartani a szakma, a technika és a gyógyszeripar fejlődésével.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!