
Két év alatt több mint ötezer turista vett részt a mára már hagyományossá vált vörös darabont díszőrségváltáson az udvarhelyi Székely Támadt-várban. A darabontok azóta számtalan külföldi és hazai rendezvényen képviselték Székelyudvarhelyt, az összeverbuvált fiatal önkéntesek valódi csapattá kovácsolódtak.
2013. március 10., 15:572013. március 10., 15:57
2013. március 10., 16:132013. március 10., 16:13
Májusban, a székelyudvarhelyi városnapok alkalmával tartják majd a szezonnyitó díszőrségváltást a Székely Támadt-várban. Az ezt megelőző hónapokban zajlik az újonctoborzás: olyan 14 év fölötti diákok jelentkezését várják, akik szeretnének e remek csapat tagjai lenni. „Meglehetősen sokan leköszönnek idén, majdnem a csapat fele, így nagyon várjuk az újoncokat” – magyarázta Fazakas Szabolcs, a díszőrségváltás kezdeményezője. Jelentkezni majd a tanintézetekben, illetve a vörös darabontoknál lehet.
Egyébként az udvarhelyi vörös darabont csapat idén is mozgalmas év elé néz: a fiatalok nemrégiben – még a turistaszezon kezdete előtt – részt vettek a budapesti Hungexpo turisztikai kiállításon, de a nyári külföldi meghívásoknak is se szeri se száma, árulta el az ötletgazda. Továbbá, a Székelyföldi Legendárium-csapat idén ötnapos turisztikai csomaggal is előrukkolt, melynek szerves részét képezik majd a darabontok is. Az öt nap során a mondák és legendák világába kalauzolják a Székelyföldre látogatót, ahol a mese és a valóság találkozik: az első állomás a Likaskő, majd Benedek Elek szülőföldje, Erdővidék, aztán Székelyudvarhely és a Budvár, Oroszhegy és a gyógyító forrás, végül pedig Székelyderzs. A szervezők nem csak a darabontcsapatot, hanem számtalan vidéki kisvállalkozót, helyi termelőt, szállásadót színjátszó csoportokat, éttermeket vonnak be a programba.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!