
Fotó: Thomas Campean
Ajtókat és ablakokat cseréltek az agyagfalvi Berzenczey László Általános Iskolában, így a téli időszakban melegebb lesz a tantermekben. A közeljövőben központi fűtésrendszert szerelnének, leszigetelnék a falakat, és a tetőszerkezetet is felújítanák.
2014. december 08., 18:052014. december 08., 18:05
Bögöz község Polgármesteri Hivatala tavasszal megvásárolta az addig magánkézben lévő agyagfalvi iskola épületét, majd sikerrel pályáztak kormánypénzekért, így elkezdődhettek a felújítási munkálatok – mondta el portálunknak Farkas Mózes. A község polgármestere hozzátette, hogy a korábbi tulajdonos az államtól igényelte vissza az épületet, majd négy évig próbálta eladni – erre az időszakra bérleti szerződést kötöttek a hivatallal. A vásárláshoz Hargita Megye Tanácsa 45 ezer euró támogatást adott, a maradék ötezret a helyi költségvetésből finanszírozták. Ezután a nyári vakációban kaláka során felújították a fürdőszobákat, így megkapta működési engedélyét az intézmény. Ősszel az ajtókat és az ablakokat cserélték ki, erre a beruházásra 18 ezer lejt költöttek.
Az épületben második osztálytól nyolcadikig oktatnak diákokat, akik mindannyian örültek az őszi felújításoknak, hiszen melegebb lett a tantermekben – közölte Zongor Irma, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy eddig „az utcát fűtötték”, mivel a régi ajtók és ablakok nagyon rossz állapotban voltak, szinte semmit sem szigeteltek. Az iskola aligazgatója, Pál Tamás elmondta, az újonnan beszerelt korszerű hőszigetelő ablakoknak köszönhetően sokkal több fény áramlik be a tantermekbe, így a környezet is otthonosabb lett.
Jelenleg gázkonvektorokkal fűtenek a tantermekben, ezért központi fűtésrendszer beszerelését is tervezik. Ehhez kazánházat kell kialakítaniuk, illetve fűtőtesteket kell felszerelni a tantermekben. Az ezzel kapcsolatos munkálatokat már idén elkezdenék, hogy minél hamarabb befejezzék. „Fontos, hogy a hőveszteség minimalizálása érdekében újraszigeteljük az egész épületet. Ha ezekkel megvagyunk, a tetőszerkezet felújítása következik. Ezeket a munkálatokat is kormánypénzekből szeretnénk elvégezni” – nyilatkozta a polgármester.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!