
Fotó: Veres Nándor
Lopást emlegetve az elektronikus egészségügyi rendszer ellentmondásos működésére panaszkodik Soós Szabó Klára, a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke.
2015. szeptember 22., 18:442015. szeptember 22., 18:44
Az elektronikus rendszer által elismert egészségügyi szolgáltatások egy részét utólag elutasítja az egészségbiztosító pénztár, arra hivatkozva, hogy mégsem hitelsítette azokat a rendszer – állítja Soós Szabó Klára, a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke.
„Elfogadhatatlan, hogy dolgozunk a rendszerben, megjelenik, hogy a szolgáltatást a rendszer elismerte, de hónap végén, amikor küldjük az elszámolást a biztosítóhoz, akkor tömegesen utasítanak el szolgáltatásokat azon a címen, hogy a rendszer nem fogadta el” – vázolta a helyzetet a háziorvos. A jelenségre az egészségbiztosítási pénztár képviselői nem adnak magyarázatot, sőt, az országos intézmény vezetője, a kormányfő és a szakminisztérium illetékesei is az egészségügyi kártyák bevezetése óta tapasztalt megtakarításokról beszélnek, miközben az valójában lopás – véli a háziorvosi szövetség megyei vezetője.
Az utólag el nem számolt szolgáltatások többnyire konzultációk, így Soós Szabó szerint fennáll annak is a veszélye, hogy a szóban forgó egészségügyi vizsgálatok során felírt kedvezményes vagy ingyenes gyógyszerreceptek költségét is visszafizettetik velük, hiszen ha a rendszer nyilvántartása szerint nem volt konzultáció, akkor nem történhetett gyógyszerfelírás sem.
„Olyan probléma nem állhat elő, hogy valaki elvégzett egy szolgáltatást, és annak az ellenértékét nem kapja meg, ha szabályszerűen történt minden” – válaszolta a háziorvosi szövetség vezetője által elmondott panaszokra Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója. Szerinte akkor fordulhat elő olyan eset, hogy az elektronikus rendszer elutasítja egy egészségügyi szolgáltatás elismerését, ha az nem a vonatkozó procedúrák betartásával vagy a megszabott 72 órán belül került be az adatbázisba. Ha esetleg mégis azt észleli egy egészségügyi szolgáltató, hogy egy szabályosan elvégzett szolgáltatást nem fogad el a rendszer, és ezt a szolgáltató azonnal jelzi a megyei egészségbiztosítási pénztárnál, akkor ott rögtön kérik az eset kivizsgálását – mondta Duda Tihamér, hozzáfűzve, hogy ilyenkor a szolgáltatás utólagos elismertetésére is lehetőség van. Kérdésünkre közölte, hogy kapott ilyen jellegű panaszokat, ám ezek egyedi esetek voltak és mind megoldódtak.
A múlt pénteki, majdnem félnapos leállás után egyébként hétfőn délután ismét összeomlott az egészségügyi kártyákat kezelő és a szolgáltatások nyilvántartását végző elektronikus rendszer.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
szóljon hozzá!