
Fotó: Pál Gábor
Összesen hét, egyedi faragással készített buszmegállót szerelnek fel Székelyudvarhely különböző pontjain a napokban. A tavaly kihelyezettekkel együtt így tizenötre nő az új megállók száma a városban.
2013. november 28., 17:282013. november 28., 17:28
2013. november 28., 17:442013. november 28., 17:44
Tavaly, május végén nyolc, fából készült új megállót helyeztek ki a város legforgalmasabb pontjaira. Akkor főként a már meglévő, műanyagból készült régieket cserélték ki, most olyan helyekre is kerül a faépítményekből, ahol eddig nem volt.
A polgármesteri hivatal sajtóosztályán érdeklődve megtudtuk, hogy az új buszmegállók a kadicsfalvi templom elé, az 1918. december 1. és a Győzelem utcákba, a Junior parkolójába, a Bethlenfalvi úton a garzonok elé, az Orbán Balázs utcába a Hősök sírja elé, valamint a Tompa László utcába – a Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartó Hivatallal szembe kerülnek.
„A megállókat egy korondi cégtől rendelte meg a hivatal, kihelyezésüket is ez a vállalat végzi, a hét építmény munkálatokkal együtt 8677 lejbe kerül”– mondta el kérdésünkre Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!