
Fotó: Veres Nándor
A magyar kultúra napja alkalmából kedden délután adták át Székelyudvarhelyen az egykori mozi felújított épületét. Bár az önkormányzat már 2010-ben visszakapta az ingatlant a román filmforgalmazó társaságtól, az ósdi moziterem évekig használatlanul állt. A belső tatarozási munkálatokat valamivel kevesebb mint egy éve kezdték el, a megújult, a célnak megfelelően kialakított épület gazdája pedig a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, valamint a Székelyföldi Filharmónia
2013. január 22., 17:562013. január 22., 17:56
2013. január 22., 18:202013. január 22., 18:20
1976. április 20-án avatták fel a II. Rákóczi Ferenc utca 5. szám alatti, akkor még Olimpia mozi nevet viselő épületet. Az államosított területre épített mozit a rendszerváltás után, 1992–1993-ban teljesen felújították, itt talált otthonra az Ati Beta Televízió, majd 1997 tavaszán, az UTV-vel való egyesülést követően a Digital 3 TV. \'97 után továbbra is voltak vetítések a már Stúdió Mozinak nevezett épületben, 2005-ben viszont már veszteségesen működött, így rövidesen végleg bezárta kapuit. Az épület azonban nem ürült ki teljesen, az ingatlan jobb szárnyát azóta is a Digital 3 TV, illetve a Star Rádió használja stúdióként.
A város 2010-ben kapta vissza az épületet, melyet rövidesen a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola ügykezelésébe helyezett az önkormányzati képviselő-testület. A tatarozás már abban az évben elkezdődött, a fűtésrendszer felújítását a Termolang Kft., a további munkálatokat (festés, cserepek megforgatása) a polgármesteri hivatal munkásai végezték. A beltéri felújítási munkálatokhoz tavaly márciusban fogtak hozzá: másfél méterrel bővítették ki a színpadot, kicserélték a függönyöket. Mint korábban Bodurian János, a művészeti iskola igazgatója elmondta, a padlózatot fedő kárpitot is ki kellett cserélni, hisz ez nagyban javította a terem akusztikáját. A padlózást a Massziv Kft., a több mint háromszáz szék újrakárpitozását pedig a Tapimod Kft. végezte, ezen munkálatok összértéke több mint 43 ezer lej. Az épület előterében is jelentős átalakítások zajlottak: az öltözőket megnövelték, ruhatárat alakítottak ki, renoválták a mellékhelyiségeket, valamint korszerűsítették a kazánházat és az előtér világítását. A mintegy 97 ezer lej értékű beruházás egy részét a helyi önkormányzat fedezte, a fennmaradó összeget a művészeti iskola fizette saját alapokból.
A megcsinosult teremben elsőként az Udvarhelyszéki Fúvószenekar koncertezhetett kedden délután. Az ünnepi koncerttel egybekötött avatón Bunta Levente polgármester elmondta: bár a mozi épületének felújítására nem fordított a város olyan sok pénzt, mint a környező települések önkormányzatai, a megújult ingatlan mégis tetszetős, funkcionális lett. „A munka még nincs befejezve, hisz a jövőben a terem korszerű fény- és hangtechnikai berendezéssel is bővül, illetve további külső munkálatokat, vakolást, meszelést végzünk majd. A tervek szerint az épület előtti kis teret is rendbe tennénk” – árulta el a városvezető. A polgármester a továbbiakban köszönetét fejezte ki az eseményről hiányzó Bodurian Jánosnak az elmúlt hónapok kitartó és láthatóan eredményes munkájáért.
A különböző rendezvények, színházi előadások mellett az épület a Székelyföldi Filharmónia székhelyéül fog szolgálni, hisz az intézménynek eddig a Tomcsa Sándor Színházzal, a Művelődési Házzal és az Udvarhely Táncműhellyel közösen egy épületen kellett osztoznia.
| Mozi a filmkockákon Bálint Arthur székelyudvarhelyi operatőr, filmrendező Kisvárosi mozi című dokumentumfilmjében állított emléket az udvarhelyi mozinak. Az alkotás 2007-ben különdíjat nyert a marosvásárhelyi Alter-Native rövidfilmfesztiválon. Az udvarhelyi moziban azonban már nem vetítethették le. |
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!