Ugron István végakarata megváltoztatta a Mál-tetőt

Sok székelyudvarhelyi az apostolok szekerén érkezett, de hosszú sorban álltak az autók is. Előbb keresztutat jártak a Székely Kálvárián, majd Botár Gábor, a Lisieux-i Kis Szent Teréz Egyházközség plébánosa paptestvéreivel együtt mutatta be a legszentebb áldozatot. „Kicsi szent hegyünkön”, a Mál-tetőn mintha az emberek szíve közelebb kerülne a Jóistenhez – hangzott el a mise kezdetén. Rátrilláztak a madarak is. A múltból táplálkozó jelen éltető és lelkesítő volt.

A pünkösd ihletésében hallgattuk László Attilának, a Szent György Egyházközség lelkipásztorának elmélkedését: mint egykor az apostolok, akik „az imával együtt töltött időben – minden másságuk ellenére – valahogyan mélyebben egymásra találtak. Egy szív és egy lélek lettek. Egy kölcsönös szeretet született köztük, mely azelőtt nem volt jelen. Mindez csak lenyűgöző múlt lenne? – kérdezte az ünnep szónoka. – Jézus Lelke ma is hív: legyünk az Ő üzenetének továbbadói társaink körében. Ismerjük magunk és kortársaink ideáljait, nyelvét, de sebeit és elvárásait, továbbá a jó utáni vágyakozásait is. Ma újra feltárul a kereső ember érzéseinek, munkájának, képzéseinek, elvárásainak és szenvedéseinek széles világa… Pünkösd tüzével lelkünkben merünk-e annyira bátraknak lenni, hogy megígérjük a Szentléleknek: mostantól egy testvért Jézus Krisztushoz törekszünk vezetni.”

A történelmi család hazalátogató tagjai zárásképpen kaláccsal és innivalóval vendégelik meg a szombatfalvi kápolnai ünneplés zarándokait. Ugron Mária néni, megpihentetve szemeit a sokaságon, csendesen megjegyezte: „ha az uram nem akarta volna, hogy hamvait hazahozzuk, mindez nem lenne”. Azelőtt itt soha nem tartottak pünkösdhétfőn misét. Mi még mellégondoltuk: a Székely Kálvária sokak zarándokhelye évközben. Aki pedig csak teheti, Kisboldogasszony napján ott ül búcsút is.