Utcai megmozdulásra invitál a Magyar Polgári Párt: a november 29-én Sepsiszentgyörgyön tartandó esemény célja felhívni a figyelmet a gyulafehérvári nyilatkozat ígéreteire. Udvarhelyről buszokat indítanak a megmozdulásra.
2014. november 24., 21:122014. november 24., 21:12
2014. november 25., 10:352014. november 25., 10:35
„Őseink földjén méltó körülmények között, nem másodrangú állampolgárokként akarunk élni. Erre tettek ígéretet a Gyulafehérvári Nyilatkozatban román honfitársaink ősei, de az ott megfogalmazottak az ígéret szintjén maradtak” – áll Bíró Zsolt MPP-elnök nyílt levelében. Az MPP kezdeményező és cselekvő része kíván lenni a magyar megújulás politikájának – írják, ezért november 29-én délután 1 órára utcai gyülekezőre hívják az erdélyi magyarokat Sepsiszentgyörgyre, a Kovászna megyei kormányhivatal elé. Az eseményen felolvassák, majd átadják az ország új elnökéhez és kormányához címzett petíciót. Ebben öt pontban foglalják össze a gyulafehérvári nyilatkozatban szereplő, be nem váltott ígéreteket: Székelyföld régió elismerését, referendum kiírását a székelyföldi autonómiáról, Romániának új alkotmányt, a magyar nyelv hivatalos elismerését, illetve a székely zászló elismerését kérik.
Összmagyar, pártpolitikán felüli
„Élni akarásunk bizonyítéka, hogy még száz év után is erős közösségként vagyunk jelen Székelyföldön, a Partiumban és a szórványban. A magyar állampolgárság visszaadta önbecsülésünket, de igazán szabadok csak akkor lehetünk, ha a gyulafehérvári nyilatkozatban ígértek betartatnak” – fogalmazott Gálfi Árpád, az MPP udvarhelyi elnöke. A párt helyi szervezetének vezetősége kihangsúlyozta: pártpolitika-mentes megmozdulásról van szó, hisz az összmagyar ügy a tét. Hozzátették: a magyarságnak egységesen kell fellépnie e nemzeti kérdésben is, ezért a többi erdélyi magyar pártot, illetve a civil szférát is arra kérik, hogy csatlakozzanak a megmozduláshoz, és vegyenek részt a mozgósításban.
Székelyudvarhelyről, a Márton Áron térről szombaton délelőtt 10 órakor indulnak autóbuszok Sepsiszentgyörgyre, jelentkezni a 0742-159 715-ös vagy a 0266-212 623-as telefonszámon lehet, péntek délután 2 óráig. Az oda-vissza utazás ára 10 lej.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!