
Fotó: Veres Nándor
Nem szavaztak az energiatörvény módosítása kapcsán, mivel az további pontosításokat igényel – közölte Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő, az energiaügyi szakbizottság tagja péntek délelőtt. A Székelyudvarhelyen megtartott sajtótájékoztatón még elhangzott, sajtóhírekkel ellentétben nem fognak növekedni az energiaárak, ugyanakkor ügyfélszolgálatot kellene nyitnia az E.ON gázszolgáltatónak Székelyudvarhelyen.
2014. szeptember 07., 18:162014. szeptember 07., 18:16
Az Országos Energiaszabályozó Hatóságnak (ANRE) pontosítania kell a törvénymódosítás egyes részeit, mielőtt megszavazná azt a parlament – jelentette ki Antal István. „Jelenleg több felvásárló cégen megy keresztül az energia, míg végül a fogyasztóhoz kerül. Ennek következménye, hogy bár a termelői árak csökkentek, a fogyasztók esetében ez változatlan maradt” – magyarázta, cáfolva azt a hírt, hogy növekedni fognak az energiaárak.
A következő tanácskozásokon arról is fognak beszélni, hogyan kompenzálják majd azokat a jogi és természetes személyeket, akik olyan zöldenergiát állítanak elő – például napkollektorokkal –, amely először az országos hálózatba kerül, majd innen kapja meg a tulajdonos, illetve a többi fogyasztó. Mint mondta, az illetékes miniszter jelenleg tárgyalásokat folytat az Európai Unióval annak érdekében, hogy 2018-ig ne kelljen liberalizálni a gázárakat, ami további növekedéshez vezetne.
„Nincs ügyfélszolgálata az E.ON gázvállalatnak sem Székelyudvarhelyen, sem Székelykeresztúron, ezért probléma esetén a megyeszékhelyre kell utazniuk a fogyasztóknak. A kellemetlenség kiküszöbölése érdekében beszéltem a cégvezetőséggel, amely bár készségesnek tűnt, mégsem tett semmit az ügy érdekében. Jelenleg néhány munkatársammal azon dolgozunk, hogy törvény által kötelezzük az E.ON-t és más szolgáltatókat, hogy ötven kilométeres körzetenként létesítsenek egy-egy ügyfélszolgálatot” – közölte Antal István, hozzátéve, erről jövő héten tartanak gyűlést.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!