Fotó: ifj. Farkas Antal
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a nyári hónapokhoz hasonlóan szeptemberben is minden szombaton megrendezi a Nyári esték nevű zenés, művészi esteket a város sétaterén és a Bethlen-negyedi parkban.
2013. szeptember 05., 17:332013. szeptember 05., 17:33
2013. szeptember 05., 17:592013. szeptember 05., 17:59
Szombaton 18 órától a sétatéren a Balázs Ferenc Énekkar kórushangversenyét – karvezetőjük Orosz Pál József – hallgathatják meg az érdeklődők. A Bethlen-negyedi parkban 19 órától a Légió együttes koncertezik, zenekarvezetőjük Mag József.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.
Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.
A Black Comedy borzasztóan vicces, ugyanakkor helyenként igencsak elgondolkodtató előadás, amely egy zseniális színházi ötletre épül – hangzott el a Tomcsa Sándor Színházban tartott sajtótájékoztatón.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
szóljon hozzá!