
Fotó: Barabás Ákos
Csatlakozzon Udvarhely a Székelyföldi Jégkorong-akadémiához – erről tartottak elvi szavazást kedden az udvarhelyi képviselő-testület tagjai.
2016. augusztus 23., 17:382016. augusztus 23., 17:38
2016. augusztus 23., 19:042016. augusztus 23., 19:04
Hajdó Csaba, a székelyudvarhelyi MPP–EMNP-koalíció színeiben megválasztott önkormányzati képviselő egy szándéknyilatkozat aláírását javasolta kollégáinak, amelyben az áll, hogy a város csatlakozna a Székelyföldi Jégkorong-akadémiához. Mint közölte, ő és Gálfi Árpád polgármester találkoztak az akadémia igazgatójával, Nagy Attilával, illetve Tánczos Barna szenátorral, akikkel már egyeztettek is a kérdésben.
– A projekt célja, hogy beindítsuk Udvarhelyen a jégkorongoktatást. Az akadémiának van erre állami támogatása, amiből a város is részesülne – fogalmazott Hajdó. Ugyanakkor a polgármesteri hivatalnak is pénzt kell áldoznia a projekt megvalósítására, elsősorban az infrastruktúra megteremtéséhez. A képviselő-testületi tagok elvi szavazást tartottak a felvetésről, és azzal a feltétellel, hogy némileg módosul az ülésen felolvasott szándéknyilatkozat szövegezése, elfogadták a javaslatot.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!