
Fotó: Mihály Csaba
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke sajtótájékoztatón bírálta az RMDSZ Udvarhelyen alkalmazandó polgármesterjelölt-állítási módszerét. Az általuk támogatott jelölt kilétéről nem tájékoztattak.
2016. január 25., 16:102016. január 25., 16:10
2016. január 25., 16:112016. január 25., 16:11
Manipulációt sejt az RMDSZ által meghirdetett udvarhelyi állóurnás előválasztás mögött Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke – hangoztatta a politikus hétfői sajtótájékoztatóján. Kijelentette, ez a szövetségben lévő érdekcsoportok megmérettetéséről szól, hiszen csak RMDSZ-tagok lehetnek jelöltek. Éppen ezért szerinte nem lehet összehasonlítani a Marosvásárhelyen megszervezett pártok közti előválasztással, amelyet a magyarság érdekében rendeztek meg. A helyi RMDSZ-es jelölt kilétével kapcsolatban pedig a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) hozza meg a végső döntést. Rámutatott, szerinte az érdekképviselet választási célokra fogja használni azok személyes adatait, akik regisztrálnak a belső választásra.
Zakariás ugyanakkor hangsúlyozta, a néppárt helyi szervezete tavaly nyár óta együtt gondolkodik a Magyar Polgári Párttal, a „nemzeti oldal” közös jelöltjét szeretnék támogatni a június 5-i helyhatósági választáson. „Az MPP-vel folyamatosan egyeztetünk. Az, hogy a jelölt, akit támogatni fogunk pártszínezetű vagy sem, egy technikai kérdés” – fogalmazott. Zakariás szerint múlt heti sajtótájékoztatóján Biró Zsolt MPP-elnök – aki cáfolta, hogy lenne hivatalos együttműködés a pártok között – csak azt közölte, hogy „nincs papíron aláírt együttműködési megállapodás jelen pillanatban”. Szerinte a polgáriak elnöke ugyanakkor arról is beszélt, hogy elfogadja a helyi szervezet (MPP) döntését. Az EMNP által támogatott jelölt kilétét, majd „a kellő időben” fedik fel.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!