A kórház igazgatótanácsának, illetve a klinika igazgatójának javaslatát elfogadva a legkisebb értékű kórházi hozzájárulás bevezetéséről döntött csütörtökön a székelyudvarhelyi kórház adminisztratív tanácsa. További fontos változásokról is határoztak.
2013. április 05., 13:432013. április 05., 13:43
2013. április 07., 18:002013. április 07., 18:00
Csütörtökön hozott döntést a székelyudvarhelyi kórház adminisztratív tanácsa a betegek által a kiutaláskor fizetendő hozzájárulás értékéről. Az április elsejétől kötelezően bevezetendő díjról az egészségügyi minisztérium döntött nemrég, de az öttől tíz lejig terjedő értéken belül maradva a kórházak vezetőségeinek kellett dönteniük arról, hogy mekkora összeget kérnek betegeiktől. Székelyudvarhelyen a legkisebb értékű hozzájárulás bevezetéséről született döntés: a kórház igazgatótanácsa, illetve – mint arról korábban már nyilatkozott – a klinika igazgatója is az ötlejes hozzájárulás bevezetését javasolta, az intézet adminisztratív tanácsa pedig egyöntetűen elfogadta ezt – számolt be a döntésről Lukács Antal.
A kórházigazgató elmondta, nehezebb volt a hozzájárulás kifizetési módját kidolgozni, hiszen el akarták kerülni a bürokratikus, körülményes és időigényes eljárásokat. Ezért úgy döntöttek, hogy a betegeknek a kórházból történő kiutaláskor nem az udvar másik végében található kórházi pénztárban kell majd kifizetniük a hozzájárulást, hanem minden osztályon lesznek nyugtatömbök, így a betegek már ott ki tudják fizetni a díjat. Mostanáig egyébként még egy betegnek sem kellett fizetnie, a kötelezettség csak az április elseje után kórházba utalt betegekre vonatkozik, a hozzájárulást pedig hétfőtől, április nyolcadikától kérik – tájékoztatott az igazgató.
Lukács Antal ugyanakkor arról is beszámolt, hogy két további fontos, a betegeket és hozzátartozóikat érintő kérdésben is kedvező döntést hozott a klinika adminisztratív tanácsa. Eltörölték a lábzsákért fizetendő díjat, így a beteg és a hozzátartozók kórházi kiadásait egy költségtételként kezelve spórlásról lehet beszélni, hiszen szerda reggel óta ingyenes a beteglátogatáskor kötelezően viselendő lábzsák, amelyért mostanáig egy lejt kellett fizetni – mondta el az igazgató. A másik fontos döntés szintén kedvezően érinti a látogatókat: várhatóan egy hét múlva 40 percről egy órára növelik a kórház területén történő ingyenes parkolás idejét. Erről már megszületett a döntés, bevezetése azért késik, mert a megfelelő kommunikáció megteremtése érdekében kábelkapcsolatot kell létrehozni a kórház főbejáratánál található, illetve a klinika Tábor utcai autós kijáratnál felállított kapusszobák között – mondta el Lukács Antal.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
Kéthetes európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), a tízállomásos körút során több országban koncerteznek.
szóljon hozzá!