További jelentkezőket várnak a menetelésre

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A pártok mozgósításai, valamint a plakátok, szórólapok és a helyi médiában megjelent felhívások ellenére fele sem telt meg annak a harmincöt autóbusznak, melyet Udvarhelyszékről indítottak volna az október 27-ei Székelyek Nagy Menetelésére – tudtuk meg a kedden tartott sajtótájékoztatón, melyen a helyi RMDSZ-iroda részéről ismét nem jelentek meg.

Simon Eszter

2013. október 22., 19:382013. október 22., 19:38

2013. október 22., 19:522013. október 22., 19:52

Remélik, csupán a kényelmesség az oka annak, hogy még mindig túl kevés a jelentkező Udvarhelyről a vasárnapi menetelésre – mondta el Biró Edit, a megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács helyi elnöke. Bár az RMDSZ részéről nem voltak jelen, a szervezőkkel tudatták, Udvarhelyszékről ők összesen tíz busznyi embert mozgósítottak. Ugyanakkor elhangzott az is, hogy eddig Székelykeresztúrról kettő, Szentegyházáról pedig négy autóbuszra volt igény.

Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke arról számolt be, hogy a Vár utca 4. szám alatti irodában eddig valamivel több mint kétszáz utas jelentkezett Udvarhelyről. Ugyanennyien vannak a környékbeli településekről is, tehát a Néppárt előreláthatóan 10–15 buszt indít a Kovászna megyei Maksára.

„Csütörtök este harminc személy hét szekérrel érkeznek Székelyudvarhelyre Makfalváról. Az éjszakát itt töltik, másnap reggel indulnak tovább. Hozzájuk csatlakozik néhány gazda Bethlenfalváról, akik egy darabon elkísérik a karavánt” – tájékoztatott Gálfi Árpád, a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi elnöke.

Fontos tudnivalók

Udvarhelyen a Városháza tér 5., a Kossuth Lajos utca 20. és a Vár utca 4. szám alatti irodákon kívül a Bethlen Gábor utca 17. szám alatt is fel lehet iratkozni a Székelyek Nagy Menetelésére induló buszok utaslistáira. Az utazásért húsz lejt kell fizetni, diákcsoportok szállítását Kézdivásárhelyig egy vezetőtanár kíséretében vállalják, a tanulóknak tíz lejbe kerül az út. A járművek célállomásai a felső-háromszéki Nyújtód és Lemhény, valamint Maksa.

Október 27-én reggel 7 óra 30 perckor Udvarhelyen, a Lidl áruház parkolójában lesz a gyülekező, innen indulnak a buszok 8 órakor. A szervezők mindenkit arra kérnek, vigyenek magukkal székely zászlót, és aki teheti, népviseletbe menjen.

A Maros megyei Makfalváról elindult székely zászlós szekérkaravánhoz október 25-én, pénteken lehet csatlakozni, ők Felsőboldogfalva irányában a Homoród mentén mennek végig.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés