
Fotó: Lukácsi Lehel
A legutóbbi terepszemle és a figyelmeztetések után újabb négy feljelentés érkezett az illegális építkezések megfékezésével foglalkozó bizottsághoz: az érintetteknek a hét elején kell tisztázniuk ingatlanjaik helyzetét. A korábban beazonosított mintegy harminc ingatlan – garázsok, lefedések stb. – kétharmadának sorsáról az önkormányzati képviselő-testület és a polgármester dönt majd.
2014. december 02., 10:592014. december 02., 10:59
A novemberi önkormányzati ülés után tartott ismét tanácskozást az illegális építkezések megfékezésére létrehozott bizottság: a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársaiból és önkormányzati képviselőkből álló testület újabb terepszemlét is tartott. „Négy lakossági feljelentés érkezett a Sziget-negyedből, illetve a Termés utcából. A helyszínen megvizsgáltuk az építményeket, és – mint korábban – ezúttal is felszólítottuk a tulajdonosokat, hogy a hét elejéig tisztázzák a papírokat a polgármesteri hivatalnál” – tájékoztatott Benedek Árpád Csaba alpolgármester.
Hogyan tovább?
Mint arról már beszámoltunk, az urbanisztikai osztály munkatársai által összeállított illegális építkezési jegyzék alapján korábban már terepszemlét tartott a bizottság, harminc építmény tulajdonosát szólítva fel. „A felszólítottak körülbelül egyharmada jelentkezett a polgármesteri hivatalnál, mint kiderült, vagy régi építkezési engedéllyel rendelkeztek, vagy bérleti szerződést tudtak felmutatni” – magyarázta az alpolgármester.
Van, aki önszántából bont
A bizottság a héten, kedden vagy szerdán ül össze ismét, hogy megvizsgálja, és összesítse az eredményeket. „Javaslatainkat megfogalmazzuk, majd benyújtjuk a polgármesternek és az önkormányzati képviselő-testületnek, az ügyben ők döntenek” – tudtuk meg. A felszólításokban egyébként az állt, hogy az illegálisan felépített ingatlanokat maguk a tulajdonosok is lebonthatják, ilyenre is volt példa, hiszen múlt héten a Tábor-negyedben hozzá is fogtak a bontáshoz.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!