
Fotó: Thomas Campean
Két év után ugyan, de befejeződött a székelyudvarhelyi Templom utca modernizálása, bár a hivatalos átadás még várat magára. A beruházás kapcsán több kifogást is emeltek az ott lakók, jobb híján azonban elfogadták az immár elkészült munkát. Időközben viszont megrongálódott az utca első szakasza: a feltöredezett, kátyúkkal tarkított rész majdhogynem járhatatlan.
2015. január 21., 20:042015. január 21., 20:04
2015. január 21., 20:052015. január 21., 20:05
2013-ban fogtak hozzá a Templom utca modernizálásához, az első panaszok pedig akkor érkeztek szerkesztőségünkbe, amikor a Sós árkon átívelő, fa- és fémszerkezetű átkelőt elbontották, helyébe modern, viszont a lakók meglátása szerint túl magas hidat építettek. Időközben az is kiderült, hogy az előzetes tervekkel ellentétben az utca ezen szakaszán nem lesz járda. A lakók több ízben a polgármesteri hivatalhoz fordultak az ügyben, Bunta Levente polgármester terepszemlét is tartott tavaly nyáron, végül a városvezetőség azzal a kompromisszumos ajánlattal fordult a helybéliekhez, hogy megépülhet a járda, amennyiben minden lakó egy-egy méterrel beljebb viszi kapuját. A lehetőséggel végül csak egy lakó élt volna, így a tervet lefújta a városvezetőség.
A több mint egymillió lej értékű beruházás terveit egy csíkszeredai kft. készítette, a kivitelező pedig a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. A munkálatokat – a kivitelezővel kötött szerződésben foglaltakhoz híven – tavaly ősszel be is fejezték. A lakók továbbra is több kifogást emeltek a kivitelezéssel és tervezéssel kapcsolatban, egyebek mellett, hogy a támfalak hiányosak, az amúgy hat méter széles út az utca felső felében lévő kanyarban beszűkül, illetve a korábbi ígéretekkel ellentétben (miszerint az elkövetkező utcamodernizálások során a kábeleket a földbe helyezik) a villanyvezetékek továbbra sem tűntek el, valamint hogy a beruházás technikai mutatóira vonatkozó tájékoztató és a látványterv nem volt kifüggesztve.
„Az utca hivatalos átvételére még nem került sor, ha voltak panaszok vagy kifogások, akkor azokkal a polgármesteri hivatalhoz lehet fordulni” – szögezte le portálunknak a hivatal sajtóreferense. Hozzátette, mint minden esetben, a kivitelező garanciát vállalt a munkára.
Időközben azonban teljesen tönkrement az utca első szakaszának aszfaltrétege, a tél folyamán több nagy kátyú keletkezett az úttesten, amelyekből a víz folyamatosan kimossa az aszfaltot. A probléma orvoslásáról egyelőre nem tudott konkrétumot mondani a polgármesteri hivatal sajtóreferense, mint kifejtette, az idei aszfaltozási munkálatok költségtételét a városi költségvetés részeként az önkormányzati képviselő-testületnek kell elfogadnia, a tervezett aszfaltozások jegyzékét azonban nem kívánta részletezni.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!