Tömeg, hősök és szabadságvágy Udvarhelyen

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Megelevenedett az 1848–49-es magyar forradalom kitörése kedden délelőtt Székelyudvarhelyen. Petőfi, Széchenyi és Kossuth szavai visszhangoztak a városközpontban.

Veres Réka

2016. március 15., 16:322016. március 15., 16:32

2016. március 15., 18:152016. március 15., 18:15

Nagy tömeg gyűlt össze kedden délelőtt a Pilvax Kávézóvá alakult G. Caféban, a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) által felelevenített 1848–49-es forradalom első helyszínén. Délelőtt kilenckor már izgatottan várták a diákok, fiatalok, illetve sok felnőtt is Petőfit (Tóth Árpád) és Jókait (Szűcs-Olcsváry Gellért). Eközben a forradalom nőalakjai, Szendrey Júlia (László Kata), Teleki Blanka (Finczinski Andrea), Kossuth Zsuzsa (Albert Orsolya), Zichy Antónia (Csurulyáné Vidovenyecz Edina) beszélgetett az ifjakkal, buzdították őket. A várakozás ellenére lelkes, sőt élénk maradt a kávézóban összegyűlt ifjúság, igazi éljenezés tört ki a korhű ruhákba öltözött Petőfi és Jókai érkezésekor. Utóbbi a pódiumra állva arról szónokolt, hogy Európa többi népéhez hasonlóan nekünk is boldogulnunk kell, ezért a szabadság és egyetértés jegyében 12 pontba fogalmazva felolvasta, mit kíván a magyar nemzet. Petőfi egy kávéházi székről a Nemzeti dal elszavalásával lelkesítette az ifjakat. Táncsics kiszabadítását szorgalmazta. Közben néhányan Beke István nevét skandálták. Ezt követően a forradalmi tömeg a márciusi ifjakkal együtt a Patkóba vonult, a városközponti iskolákhoz, melyek a pesti egyetemeket szimbolizálták. „Kik azok a márciusi ifjak?” – kérdezte egy kisiskolás a belvárosban összegyűlt tömegben. „Ti vagytok!” – válaszolta neki Teleki Blanka.

A Patkóhoz érve vált láthatóvá, hány fiatalt mozgatott meg a forradalmi hangulat – a néptánccsoportok előadása köré egyre többen gyűltek, majd folyamatosan csatlakoztak a diákok és tanárok a lelkes tömeghez. „Tiétek a jövő!” – biztatta az ifjúságot Jókai. Éljenezve hallgatták lelkesítő beszédét, egyetértve abban, hogy „mit más népek karddal víttak ki maguknak, azt e nép puszta kézzel, csupán szent lelkesülésének tüze által, egyetértve, elleneit nem legyőzve, de megtérítve, tette magáévá”. Tapssal fogadták napjaink székelyudvarhelyi márciusi ifjai is a 168 év távlatából felhangzó 12 pontot.

A Patkóból a Nyomdához (Székelyudvarhelyen a Kabdebó, az eredeti helyszínen a Landerer és Heckenast könyvnyomda) özönlött az egyre növekvő forradalmi tömeg – a rendőrség figyelemmel és tetőkamerás autóval is követte a skandáló embertengert, melyet Petőfi irányított, lelkesített. A Nyomdánál Irinyi József (Dunkler Róbert) kerítésoszlopra mászva újból ismertette a 12 pontot, majd társaival együtt a Nemzeti dal kinyomtatott szövegét osztotta ki az összegyűlteknek, buzdítva őket, hogy menjenek a Nemzeti Múzeumhoz (a székelyudvarhelyi Művelődési Ház).

Ott az Udvarhely Néptáncműhely táncosai fogadták az ifjakat és a forradalmi tömeget, majd Széchenyi (Zakariás Zalán) szólt az egybegyűltekhez. „Legyen szabadság! Magyar hang, magyar nemzeti szín, magyar érzelem minden ajkon, minden lobogón, minden kebelben” – követelte. Itt a székelyudvarhelyi diákok ismertették tizenkét pontban, hogy mit kíván 168 év után a székelyudvarhelyi ifjú nemzedék. Utolsó pontként a korrupció megszüntetését követelték, a tömeg pedig hangos egyetértéssel fogadta a diáklányok javaslatát. „Most a munka napja következik” – mondta végezetül Kossuth (Barabás Árpád) a pezsgő vérű ifjaknak, majd így folytatta: „A munka napja nehezebb, mint a veszélyé, mert a veszély az egyest éri csak, ellenben a munka gyümölcse az egész hazáé”. Ezt követően a tömeg közösen, zenei kísérettel elénekelte a Talpra magyart a Nemzeti Múzeumon (Művelődési Ház) legördülő piros-fehér-zöld lobogó előtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon