
Fotó: Farkas Antal
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai őszi korútjuk részeként Székelyudvarhelyen is ingyenes szűrővizsgálatokat végeztek. A magyarországi szakemberek immár tizenhat esztendeje évente kétszer, tavasszal és ősszel járnak vissza Udvarhelyre.
2013. október 07., 17:082013. október 07., 17:08
2013. október 07., 17:212013. október 07., 17:21
Vasárnap délután kezdődött és estébe nyúlt a szűrővizsgálat-sorozat, melyen ezúttal több mint 150 gyerek vett részt nemcsak Székelyudvarhelyről és Udvarhelyszékről, hanem a megyehatárokon kívülről is. A vizsgálatok előjegyzés alapján történtek, viszont az Eszterlánc Napközi Otthonba érkező összes gyereket fogadták a szakorvosok. A tizenhárom fős csapatban ezúttal radiológus, kézsebész, fül-orr-gégész, ortopéd specialista, gyermekgyógyász, urológus és gyermekpulmonológus várta a jelentkezőket.
„Közel kétszáz vizsgálatot végeztek el néhány óra alatt, hisz ha probléma merült fel, egymáshoz referálták a pácienseket. Néhány szülő például – a megnyugvás érdekében – több szakemberrel is megnézette gyerekét” – magyarázta Biró Edit, az NGYSZ székelyudvarhelyi kapcsolattartó személye. Ha a gyerekek nem is, a szülők néha elvesztették türelmüket az egy-két órás várakozás miatt, a vizsgálatok időtartamát azonban előzőleg megbecsülni sem lehet. „Amennyiben probléma van, több mint egy óráig is elhúzódhat egy-egy vizsgálat, de nyilván erről sem az orvosok, sem a beteg gyerekek nem tehetnek” – hangsúlyozta a szervező.
„Az a tapasztalatom, hogy azokon a helyeken, ahol mostanában jártunk, sokat javult a gyerekek egészségügyi ellátása” – magyarázta Püspöki Gabriella gyermekgyógyász, aki önkéntesként 1992-ben járt először Erdélyben. „A kilencvenes években gyerekek számára sem megfelelő kardiológiai gondozás, sem diabéteszgondozás nem volt a térségben. Ez a helyzet sokat javult, ami viszont változatlanul rossz, hogy a kisiskolásoknak már rettenetes a fogállapotuk: rossz fogak, elhanyagolt szájak. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az iskolában tanítsák meg a gyerekeket a szájhigiéniára, a helyes fogmosásra” – fejtette ki a szakember.
Püspöki Gabriella úgy véli, általában jó tartású gyerekeket vizsgálnak, az egyébként helyes, egyenes testtartás azonban a „számítógépes világban” rohamosan romlik. „A magyarországi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatal, számítógépet sokat használó generációnál jellemző a sápadtság és a kevésbé jó fizikai állapot, túlsúly” – mondta.
Az október 6-ától 11-éig tartó vizsgálókörút után megbeszélést tartanak az NGYSZ önkéntesei: azokat a gyerekeket, akiket belföldön nem tudnak diagnosztizálni vagy kezelni, magyarországi szakemberekhez irányítják. „Ez sajnos elsősorban pénzfüggő, mert forrásaink nem gyarapodnak, hisz egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a jótékonykodást, ugyanakkor a költségek évről évre nőnek. Szerencsére sok esetben Erdélyben is megfelelő a szakorvosi ellátás, így a belföldi kollégákkal kiépített kapcsolat révén tanácsot tudunk adni a szülőknek, hogy bizonyos problémákkal hova, kihez fordulhatnak” – tudtuk meg. Udvarhelyen egyébként sok a szűrővizsgálatokra évről évre visszajáró gyerek, legtöbbször olyan kis páciensek, akiket korábban Magyarországon kezeltek. „Ha itt megoldódott valami, de az anyuka úgy érzi, hogy az első javaslatot mi tettük, akkor rendszerint visszajön, és megmutatja a gyógyult gyereket. Ez nagyon jó érzés” – mesélte mosolyogva az orvosnő.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
szóljon hozzá!