
Fotó: Farkas Antal
A tavalyihoz képest megduplázódott a székelyudvarhelyi diáknapokra benevezett fiatalok száma: ebben az évben, május 4–10. között a tavalyi 111 után 230 diák száll versenybe a legrátermettebb, illetve legösszetartóbb csapat címéért.
2015. március 22., 14:122015. március 22., 14:12
2015. március 22., 14:142015. március 22., 14:14
Majdnem kétszer annyi csapat jelentkezett ebben az évben az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) által immár huszonharmadik alkalommal megrendezendő diáknapokra, mint tavaly: míg 2014-ben nyolc, idén tizenöt csapatot – összesen 230 diákot – mozgósított a rendezvény felhívása a hét végéig – áll a szervező Udvarhelyi Fiatal Fórum közleményében. A szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel három héttel előrehozták a jelentkezési határidőt, így a csapatoknak múlt csütörtök éjfélig volt alkalmuk benevezni Székelyudvarhely legnagyobb méretű és legrégebbi diákrendezvényére. A május elején versenybe szálló csapatok a Rockonok, WeKingek, Jazzventure, RisKa, Me-shake, TalenTED, Vekkergültek, ThugAdás, Nagy-mami, MOONkások, Elegánt-csoltak, R.A.B., AmPulla, GhettoNova és a SmO-King. A hétköznapokon tanítás után, hétvégén pedig egész nap zajló megmérettetéseken legrátermettebbnek és legösszetartóbbnak bizonyuló csapat tagjai egy-egy divatos túrahátizsákot nyernek.
A rendezvény célja ezúttal is a diákélet felpezsdítése, a fiatalok megmozgatása, ezért a szervezők számos szabadidős programot, szórakozási lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek. Az idei rendezvénysorozat szlogenje: A Te pályád! A közleményben a szervezők így fogalmaznak: „Bebizonyosodott, hogy a városban rengeteg diák érzi úgy, a diáknapok az ő pályája. Ez az a rendezvény, amely nonformális keretet biztosít a csapatmunkára, a vezető szerep kipróbálására, valamint ebben az évben különböző szakmák, szakterületek megismerésére is.”
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!