
Fotó: Kristó Róbert
Idén eddig több mint háromszáz hektár erdő vált a lángok martalékává Hargita megyében. A leégett erdők nagy része magántulajdonban van, oltásukban a hivatásos és önkéntes tűzoltókon kívül a helyiek is folyamatosan besegítettek, volt, ahol katonai alakulatok közbelépésére is szükség volt.
2012. július 30., 16:292012. július 30., 16:29
2012. július 30., 16:402012. július 30., 16:40
Hargita megye fenyőerdeiben jelenleg is több helyen őrzik a füstölgő, de immár kopár hegyoldalakat. A tűzoltók, erdészek, néhol pedig a települések lakói felváltva strázsálnak, ugyanis megfelelő mennyiségű eső hiányában lehetetlennek tűnik azokat teljesen kioltani.
A hivatalos adatok szerint július elsejéig összesen 250 hektár erdő égett le Hargita megyében. „Jelenleg folynak az összesítések a szentegyházi-kápolnási, csíkszentsimoni, galócási és a Martonka-tetői károkról, melyek mind ebben a hónapban történtek” – mondta el kérdésünkre Ovidiu Dudu főhadnagy, a megyei tűzoltóság munkatársa, hozzátéve: tudomása szerint júliusban Galócáson 40 hektár erdő pusztult el a lángokban.
Mint arról korábban már írtunk, ebben a hónapban a Hargita-hegység Szentegyházához és Kápolnásfaluhoz tartozó erdőrészein közel 25 hektár erdő vált a lángok martalékává. Ezeken kívül az elmúlt hetekben Büdösfürdőn, a Gyilkos-hegyen, Csíkcsicsó és Csatószeg határában is sorra gyúltak ki az erdők.
A főhadnagy szerint a szerencsétlenségek leggyakoribb oka az erdő közelében rakott tüzek, melyeket nem oltanak ki. „Sokan kimennek piknikezni vagy erdei gyümölcsöt gyűjteni, tüzet raknak, szalonnát sütnek, de távozásuk előtt nem oltják ki megfelelően a tüzet” – magyarázta a főhadnagy.
Legtöbb esetben a tüzek a településektől távol ütnek ki, a helyszíneket kizárólag erdei úton lehet megközelíteni, ezért a nagyobb erdőtüzek oltásában a román hadsereg helikopterei is segédkeztek, az északi régiókban, a Martonka-tetőn és Galócáson pedig kisebb esőzések is voltak már – avatott be a részletekbe a tűzoltóság munkatársa. Arra a kérdésünkre, hogy volt-e emberáldozatuk a Hargita megyei erdőtüzeknek, nemleges választ kaptunk.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!